A Pázmány cáfolta, hogy érdeklődés hiányában megszünteti a germanisztikai tanszékét

32 év után megszűnt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Germanisztikai Tanszéke – ezt az egykori és jelenlegi hallgatók, illetve kollégák számára létrehozott Facebook-oldalon jelentette be a tanszék.

A tanszék bejegyzése szerint „az a döntés született, hogy az egyetem a jövőben nem kíván germanisztika képzést folytatni”. A tanszék munkatársai azt írták, „köszönjük minden volt kolléganőnknek és kollégánknak sokévi munkáját, hallgatóinknak szorgalmát, kitartását. Kívánunk mindenkinek további szakmai sikereket az életben.”

Megkerestük a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet is, hogy megtudjuk, mi állhat a tanszék megszüntetésének hátterében. Az egyetem azt válaszolta a Telexnek, bár a tanszék képzései hosszú múltra tekintenek vissza, „a jelentkezői érdeklődés olyan mértékben lecsökkent ezek iránt a képzések iránt, hogy az utóbbi években már az elindításuk is komoly nehézségekbe ütközött”.

Ugyanakkor az egyetem válaszában cáfolta a tanszék megszüntetését.

A PPKE szerint a germanisztika alapképzés német szakirányának nappali tagozatán jelenleg összesen négyen tanulnak. Az alapképzés levelező munkarendjén 18-an folytatnak tanulmányokat, kilencen pedig három különböző öt évfolyamos osztatlan tanárképzésre járnak.

Az egyetem a kevés hallgató miatt kezdett egyeztetni a Károli Gáspár Református Egyetemmel (KRE) arról, hogy nyitottak volnának-e az érintett hallgatók és oktatók átvételére. A PPKE szerint az átvétellel a KRE javítani tudna saját képzése stabilitásán. A két intézmény a javaslat alapján együttműködési megállapodást kötött, ezt itt tudják elolvasni. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem azt írta a Telexnek, hogy a közlemény publikálásával párhuzamosan az érintett hallgatókat részletes levélben tájékoztatták a változásról.

Az oktatókat pedig a tárgyalások kezdetén értesítették a helyzetről. „A döntés mindössze két docens kollégát érintett, akik számára a Károli Gáspár Református Egyetem a megállapodás részeként felajánlotta az azonos munkakörben történő jogfolytonos foglalkoztatást” – írta az egyetem a Telexnek küldött válaszában. Amíg az egyik oktató élt a lehetőséggel, és átigazolt a KRE-re, addig a másik egy harmadik felsőoktatási intézményben helyezkedett el.

Az egyetem szerint az átszervezéssel összefüggésben nem történt elbocsátás. És az érintett hallgatóknak biztosítja a két egyetem a képzésük mintatanterv szerinti befejezését. A PPKE tájékoztatása alapján a hallgatók választhatnak, hogy melyik intézményben szeretnék befejezni a tanulmányaikat. Ha a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, akkor bizonyos tantárgyakat vendéghallgatás keretében szervezik majd meg nekik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!