Ha azt gondolja, hogy a klímaváltozás miatt kevesebb rezsit fog fizetni, nagyon téved

A klímaváltozás Magyarországon egyre forróbb nyarakat és egyre enyhébb teleket hoz. De ha ingatlanainkban szeretnénk egész éven át kellemes hőmérsékletet tartani, akkor vajon összességében jól vagy rosszul járunk a klímaváltozással? Ennek járt utána Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékéről, valamint Lakatos Mónika, a HungaroMettől, vizsgálataik eredményét a Másfélfok friss cikkében mutatták be.

A HungaroMet adatai alapján világosan látszik, hogy az elmúlt évtizedekben a hideg hónapok fűtési igénye jelentősen csökkent, miközben a legmelegebb hónapok hűtési igénye nőtt. Ha összeadjuk a fűtés és a hűtés éves energiaigényét ott, ahol már van légkondicionáló berendezés, látható, hogy az 1970–1980-as évekhez képest ez az összeg az ország déli-délkeleti részén nőtt, a nyugati és hegyvidéki részeken csökkent.

Nem véletlen, hogy nagyvárosaink közül Szegeden a legmagasabb a légkondicionálóval ellátott lakások aránya is: az országos 28 százalékos átlag mellett a lakások 47 százalékában volt itt 2022-ben klímaberendezés, míg Budapesten csak a lakások 37 százalékában.

Ugyanakkor a fővárosban is érezhető a változás: a belvárosban nemcsak hogy nagyobb lett a hűtési igény az elmúlt három évtizedben, de a külvároshoz képest is növekedett, ami részben az egyre nagyobb arányban használt légkondicionáló készülékeknek tulajdonítható.

Az előttünk álló évtizedekben ez különböző módokon változhat attól függően, hogy az emberiség milyen ütemben képes csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását. A kutatók több kibocsátáscsökkentési forgatókönyvet is vizsgáltak és arra jutottak, hogy

ha az emberiség azonnal hathatós erőfeszítéseket tesz a kibocsátáscsökkentésre, a téli és nyári összesített energiaigény stabilizálható, de a kibocsátáscsökkentés elodázása esetén kezdetben nyerhetünk a hűtés–fűtés arány eltolódásán, de a század végére a téli és nyári összesített energiaigény inkább nő majd.

A pesszimista, vagyis kibocsátáscsökkentés nélküli forgatókönyv szerint az Alföld délkeleti részén az évszázad végére a téli és nyári energiaigény – amelyek közt jelenleg 3-4-szeres különbség van – közel azonos szintre kerülhet, ugyanakkor az azonnali kibocsátáscsökkentéssel elkerülhető a nyári energiafelhasználás jelentős emelkedése és a kapcsolódó többletköltség (újabb klímaberendezések beszerzése és beüzemelése).

A Másfélfokon megjelent kutatás szerint a klímaváltozás legjelentősebb hatása nem annyira az össz-energiafogyasztásban jelentkezik, hanem abban, hogy át kell alakítanunk a fűtési-hűtési rendszereinket – és minél kisebb erőfeszítést tesz az emberiség a kibocsátáscsökkentésért, annál nagyobb költséggel és kockázatokkal járnak ezek az átalakítások.

A nyári csúcsterhelés növekedése gyakran a hőhullámok alatt jelentkező száraz időszakokkal jár együtt, ami az energiatermelés és -elosztás biztonságát veszélyezteti, emellett kapacitásbővítésre is szükség lesz. A megnövekedett hűtési igény túlterheli az áramelosztó hálózatokat, különösen városi környezetben, ami jókora hálózati fejlesztéseket igényel.

A légkondicionálók beszerzési és üzemeltetési költségei jelentős terhet róhatnak a háztartásokra, amelyet az alacsonyabb jövedelműek nem biztos, hogy megengedhetnek maguknak.

Ráadásul a belterek hűtése mérsékli ugyan a hőstresszt, de növelheti a légúti megbetegedések kockázatát, miközben a légkondicionálók által a kültér felé kibocsátott hő tovább növeli a városi hőszigethatást.

Végül, az egyetlen kedvező hatást, azaz a fűtési igény csökkenését is árnyalja az, hogy a villamos energiára átálló rendszert ki kell építeni és a fűteni-hűteni is képes berendezéseket be kell szerezni. Ezeket a rendszerszintű nehézségeket pedig leginkább az azonnali globális kibocsátáscsökkentéssel lehetne elkerülni.