Szabó András, a Direkt36 újságírója kapta a Szente László-díjat
2025. január 28. – 16:52
![Szabó András, a Direkt36 újságírója kapta a Szente László-díjat](https://assets.telex.hu/images/20250128/1738083097-temp-OEfOnd_hero-normal:xl.jpg)
Szabó András, a Direkt36 újságírója és szerkesztője nyerte el a Szente László-díjat, amit az idén harmadszorra alkalommal adtak át – adta hírül a Direkt36.
Szente László újságíró 2022-ben halt meg, a róla elnevezett díjat két egykori kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor alapította. Szente korábban a Magyar Rádiónál dolgozott, ő indította 180 perc című műsort, és ő volt a Szombat délelőtt, valamint a 168 óra műsorvezető-szerkesztője is, később pedig jogvédelmi műsort vezetett a Klubrádiónál.
A díjjal azoknak az újságíróknak munkáját akarják elismerni, akik – az alapítók megfogalmazása szerint – „különleges tehetségüket, kikezdhetetlen szakmai tudásukat és kérlelhetetlen alaposságukat nem tudják vagy nem akarják célratörő önérvényesítéssel párosítani”.
Szabó András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, majd több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert cikksorozatáért, ami a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség épületének eladását mutatta be. 2016-ban csatlakozott a Direkt36 csapatához újságíróként, tavaly óta pedig szerkesztőként is dolgozik.
A Szente László-díj zsűrijének tagjai Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, Dull Szabolcs, a Telex korábbi főszerkesztője, Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója, Moskovics Judit az RTL Házon kívül műsorának munkatársa, és Papp Réka Kinga újságíró, aki a 2024 októberében elhunyt Hadas Krisztina dokumentumfilmest váltotta. Ez a második alkalom, hogy a Direkt36 újságírója kapja a díjat, tavaly ugyanis Wirth Zsuzsannának ítélték.