Márki-Zay Péter is Indiába utazik

„Én is utazom Indiába. Egy mentségem van csak, hogy amikor Orbán Viktor lebukott, azt hazudta, hogy a meló nem állhat meg, miközben elutazott a családjával nyaralni vagy gyógyulni Indiába, nos, akkor már megvolt a repülőjegyem. Tudom igazolni, hogy nem Orbánt másolom” – mondta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje vasárnapi élő bejelentkezésében.

Hozzátette, hogy Orbán Viktornak igaza volt akkor, amikor azt mondta, hogy „India nem luxusutazás”. Márki-Zay elárulta, hogy Delhiben és a környékén fognak szétnézni, két hét múlva indulnak, és négy hétig lesznek távol. Húsz nap szabadságot vesz ki, ami pontosan a fele az évente járó negyvennapos polgármesteri szabadságnak. Az egyik kislányát viszi magával a hétgyermekes politikus.

Az év első napjaiban derült ki, hogy a magyar miniszterelnök Indiában nyaral, amikor Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy helyi lap beszámolójáról posztolt a Facebookon. Hadházy azt írta a posztjában, hogy Orbán az ötcsillagos Fragnant Nature Hotelben szállt meg, az elegáns szállodában nagyjából 100 ezer forinttól lehet egy éjszakára szobát foglalni. Másnap az egyik tuktuk sofőrje hatalmas megtiszteltetésnek nevezve posztolta ki, hogy ő szállította Orbánékat.

A miniszterelnök azt mondta, egy nappal azután vette ki a szabadságát, hogy január elsején véget ért a magyar EU-elnökség. „Másnap kivettem a szabadságom és tudtunk is indulni. Az EU-elnökség nagy menet volt, még nekem, sokat látott csatalónak is fel kellett kötni a gatyát. Itt Indiában sem pihenünk sokat, de azért jó kiszakadni az otthoni verkliből” – mondta.

Márki-Zay Péter több Facebook-posztban is reagált a miniszterelnök indiai útjára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!