Kovács Gergely: Még gondolkodunk, hogy 5, 10 vagy 106 jelölttel induljunk-e el a 2026-os választásokon

506

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) frakciója is meg fogja szavazni azokat a javaslatokat, amelyek a Rákosrendező területének felvásárlásáról szólnak – közölte hétfőn a Partizán műsorában Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere. Teszik ezt annak ellenére, hogy Nagy Dávid MKKP-s pártigazgató szerint a párt a fővárosban „egyedül maradt ellenzékben, szövetségesek nélkül”.

Kovács szerint őket nem is vonták be a főváros idei költségvetésének megszavazásába, amelyet végül a Párbeszéd–DK–MSZP–Tisza–Podmaniczky Mozgalom koalíciója szavazott meg. Neki ezzel nincs baja, de ők így nem tudták támogatni a közösségi költségvetésben megszavazott projektek megvalósításának elhalasztását.

A riporter arról is kérdezte Kovács Gergelyt, hogy szerinte jól priorizálnak-e a politikai céljaik között, amikor olyan javaslatokat nyújtanak be a közgyűlésbe, mint a birodalmi lépegetők kitiltásáról szóló javaslat. Kovács szerint jól, mert a birodalmi lépegetők tényleg komoly problémát jelentenek Budapesten.

Amikor a riporter az MKKP és Vitézy kapcsolatáról kérdezte Kovácsot, ő azt mondta: szinte mindennel egyetért, amit Vitézy mond, de el tudja képzelni hogy jövőre már Magyar Péter közlekedési minisztere legyen. Ebben nem értenek egyet a szintén az MKKP frakciójában ülő Baranyi Krisztinával, aki rendkívül kritikus Vitézy Dáviddal.

A Tisza Párttal való együttműködésről Kovács Gergely azt mondta: még nem tudják, hogy induljanak 2026-ban. El tudják képzelni azt, hogy elinduljanak az összes választókerületben, de azt is, hogy 5-10 körzetben induljanak el, és a többiben a Tisza Párt jelöltjeit támogatják, ha a Tisza abban a néhány körzetben őket támogatja.

Amikor a riporter arról kérdezte Kovácsot, hogy a Tisza Párt fővárosi képviselői önálló entitásnak számítanak-e, vagy csak Magyar Péter meghosszabbított karjainak, ő azt mondta: erről valószínűleg mindenkinek megvan a véleménye. Szerinte eleinte az látszott, hogy a tiszások nem értik a főváros működését, de a Fővárosi Közgyűlés mostani működését már megtanulták, és tudnak dönteni az előterjesztésekről.

A hegyvidéki Turul-szoborról Kovács azt mondta: a bíróság befogadta az általuk indított pert, és most várják, hogy ők lépjenek valamit. A szobrot korábban Lázár János műemléki védettség alá helyezte, Kovács ez ellen indított pert. Kovács most azt mondta: az ügyvédjeik szerint szabálytalan volt Lázár döntése, ami miatt azt a bíróság megsemmisítheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!