Tavasszal indul a vidéki mentősök Budapestre vezénylése, újabb részletek Győrfi Páltól
A szervezés folyik, várhatóan március-áprilistól indul az az új rendszer, amelyben naponta 25-30 vidéki mentőegység segíti ki Budapesten az Országos Mentőszolgálatot – válaszolta a Telex kérdésére Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.
Mint megírtuk: a fővárosban nagyon megemelkedett az esetszám, amit már nehezen tudnak ellátni, ezért lesz szükség arra, hogy a vidéki mentállomásokon dolgozók is részt vegyenek a budapesti sürgősségi ellátásban.
Az már korábban is gyakran előfordult, hogy vidékről érkezett mentősök teljesítettek szolgálatot Budapesten. Az új rendszerbe minden vidéki mentőállomáson dolgozó ápolót és gépkocsivezetőt bevonnak. Nekik egy előre látható és tervezhető beosztás szerint 2-3 havonta egy alkalommal kell Budapesten dolgozniuk – derült ki a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által közzétett belső körlevélből.
Mint Győrfi Pál a Telex kérdésére megírta: vidékről csak a személyzet utazik Budapestre, és meghatározott állomásokon kapnak mentőautót a feladatuk elvégzéséhez. A mentősök szolgálati autóval utaznak a fővárosba, ott veszik fel a mentőgépkocsit, a műszak végén pedig szintén szolgálati autóval utaznak haza.
A nyilvánosságra került körlevél szerint a vidéki mentősöknek két órával a műszak megkezdése előtt, reggel 7 órakor már Budapesten kell lenniük, és 9 órakor kezdik meg 16 órás szolgálatukat. Ennek végén kell visszavinniük a mentőautót az állomásra, majd ezután indulhatnak haza. Kérdésünkre, hogy egy fárasztó műszak végén van-e lehetőség arra, hogy ne kelljen a távol élőknek még több órát autózniuk hazafelé, a szóvivő azt válaszolta: „több budapesti mentőállomásunkon vannak kialakítva szálláshelyek bajtársaink részére, amennyiben a fővárosban töltik az éjszakát.”
Az ügyben több egyéb kérdés is felmerült. Beleszámítják-e a munkaidőbe, megfizetik-e a vidéki mentősöknek a fővárosba utazás idejét? Hogyan számolják a túlórát, adnak-e plusz díjazást a rendkívüli szolgálatért? Milyen lehetőségük lesz a pihenésre?
Győrfi Pál válasza szerint „természetesen minden ilyen költséget kifizetünk a bajtársainknak, az utazási idejüknek megfelelő bérköltséget is megadja a bajtársaknak a mentőszolgálat és melegétkezés biztosítását is tervezzük”. A szóvivő szerint a feladatok számától függően van lehetőség a kötelezően kiadandó pihenőidőn, étkezési időn kívül a pihenésre. Természetesen ugyanúgy lesz erre lehetőségük, mint a Budapesten mindennapi munkájukat végző bajtársaknak – áll Győrfi válaszában.
Mint írta, a vidéki mentősök nem túlórák terhére végzik munkájukat, hanem alapóráikon belül fognak Budapesten dolgozni. „Várhatóan évente csak néhány alkalommal kell egy-egy bajtársunknak Budapesten szolgálatot teljesíteni, külön pótlék ezért nem jár”.
Arra a kérdésünkre, hogy ha csökken a fővárosi esetszám, akkor is ki kell-e segíteni Budapestet a vidékieknek, az OMSZ szóvivője úgy válaszolt: „az OMSZ folyamatosan és pontosan elemzi a hívásszámokat, feladatszámokat, és a mentőkapacitást ennek megfelelően az esetlegesen változó szükségletekhez igazítjuk.”
A tervezett intézkedést számos kétely övezi. Hadházy Ákos szerint nem tesz jót a biztonságos ellátásnak, ha egy vidékről hajnalban induló fáradt mentőegység a szolgálata 14 órájában megy ki egy hívásra. Mások azt vetették fel, hogy a Budapestet kevéssé ismerő egységek nehezebben találhatnak meg címeket, helyszíneket.
Győrfi Pál január 15-én a Tradiónak adott interjúban azt mondta: folyamatosan nő a mentők esetszáma, ami 2024 végén már naponta 3800 körül volt országosan. Arányában a legtöbb feladat – körülbelül napi 1300-1400 eset – a fővárosban van, eközben a vidéki mentőállomások terheltsége alacsonyabb. Győrfi szerint most mindenki számára kiszámíthatóbb rendszer jön létre, hiszen rendes beosztás szerint minden vidéki mentőállomás dolgozója előre fogja tudni, hogy két-három havonta mikor kell Budapesten szolgálatot adnia.
Győrfi szerint jogos felvetés lenne, hogy keressenek új munkaerőt az OMSZ-hez Budapesten, és a mentőszolgálat dolgozik is ezen. A fővárosban azonban telített a munkaerőpiac, nehezen találnak embereket.