Szentkirályi Alexandra felment a rákoshegyi víztoronyba, hogy elmondja: a főváros nem ér véget a körútnál

2025. január 11. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

A XVII. kerületi rákoshegyi víztoronyból jelentkezett be Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakciójának vezetője, hogy elmondja: a főváros nem ér véget a körútnál. „Sőt, a budapestiek többsége itt lakik, a külkerületekben. Dolgos emberek, családok, fiatalok, idősek, pontosan olyan budapestiek, mint bármelyik másik kerületben.” De miért mondta el ezt a júniusi főpolgármesterválasztáson az utolsó pillanatban visszalépő Szentkirályi?

Azért, mert szerinte a külkerületek semmit sem kapnak a fővárostól és az azt vezető „balliberális belvárosi koalíciótól”, közben katasztrofálisak az utak, omladoznak a fővárosi közterületek, nincsenek közlekedési fejlesztések. Sőt, már a kerületek fizetik a fővárosi önkormányzat feladatait. A volt kormányszóvivőnek ebből elege van, ezért a fővárosi Fidesz a „külvárosokban folytatja a munkát”, hogy „meghallgassa és összegyűjtse a magára hagyott budapestiek minden panaszát.”

A 23 budapesti kerület közül kilencnek van fideszes vagy papíron független, de a Fidesz által támogatott polgármestere. Ezek az I. és az V. kerületet leszámítva inkább külsőbb kerületeknek számítanak, nem véletlenül kampányol most ezekben a Fidesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!