A Direkt36 és a G7 anyagai nyerték idén a Transparency-Soma Díjat
2025. január 10. – 21:11
Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója, valamint Pethő András és Panyi Szabolcs, a Direkt36 újságírói kapták idén a Transparency-Soma Díjat tényfeltáró munkájukért – közölte a díjat kiosztó Transparency International Magyarország.
A díj zsűrije megosztva a Direkt36 két munkatársának ítélte oda a díjat a NER-en belüli, a titkosszolgálatokat is érintő munkájukért, amely egy 2018-ban lezajlott politikai konfliktus hátterét tárták fel. A Telexen is megjelent cikkben Panyi és Pethő arról írnak, hogy az akkor még Lázár János alá tartozó információs Hivatal (IH) milyen nem dokumentált, úgy nevezett „fehérpapíros ügyeket” bonyolított le. Az IH emberei megfigyelték az országba érkező európai uniós delegációkat, köztük az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) munkatársait, akik az Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-ügyben vizsgálódtak. A 2018-as választás után Lázár kiszorult a kormányból, az IH Szijjártó Péter minisztériumához került.
Jandó Zoltán, a G7.hu újságírója nyertes cikksorozatában azzal foglalkozott, hogy egy magyar vállalkozó hogyan próbált felhasználni 13,5 ezer milliárd forintnyi hamis brazil államkötvényt saját gazdagodására, amivel ha sikerrel jár, még Mészáros Lőrincnél is vagyonosabb lett volna, sőt bekerült volna a világ 40 leggazdagabb embere közé. A cikksorozat megjelenése után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárást indított, végül pedig a cégbíróság is törvényességi felügyeleti eljárást folytatott le, és a tőkeemelésről szóló dokumentumokat megsemmisítette. Bár a konkrét esetben sikerült megakadályozni a pénzügyi manővert, a jogszabályok továbbra is lehetőséget teremtenek a hasonló kísérletekre, ráadásul a magyar kormány 2025. január 1-től tovább lazított a kapcsolódó szabályokon és ellenőrzéseken.
A zsűri más figyelemre méltó cikkeket is kiemelt a győztes munkák mellett. Itt nyert említést Kauffmann Balázs, a 444.hu újságírójának kétrészes cikksorozata, amely azt leplezte le, hogy a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tudott arról, hogy az orosz titkosszolgálatokhoz köthető hekkercsoportok feltörték, és behatoltak a KKM informatikai rendszerébe. Az újságíró kamerák előtt szembesítette az orosz Barátság Érdemrenddel kitüntetett minisztert, aki igyekezett elkenni az ügyet.
Szintén elismerésben részesült Panyi Szabolcs, a Direkt36 munkatársának és a francia Le Monde újságírójának, Jean-Baptiste Chastandnak a közös cikke, melyben leleplezték, hogy a Csádba érkező magyar delegációban Orbán Gáspár, Orbán Viktor fia is részt vett. A csádi, mintegy 200 magyar katonát megmozgató misszióról azóta az Országgyűlés törvényt is elfogadott, de a csádi misszió okát továbbra is homály fedi.
Az idén 1 millió forint összdíjazású Transparency-Soma Díjat 2016 óta a Transparency International Magyarország adja át.