Öngyilkos lett egy férfi a Szent Imre kórház kápolnájában

2025. január 10. – 07:56

Másolás

Vágólapra másolva

Közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendőrség annak a férfinak az ügyét, aki január első napjaiban követett el öngyilkosságot a budapesti Szent Imre kórház kápolnájában. A Blikk úgy tudja, hogy a férfit még karácsony előtt vitték be a rokonai a kórházba, mert aggódtak a mentális állapotáért, illetve hogy esetleg kárt tesz magában. Az állapota javult, így december utolsó napján kiengedték, de a férfi másnap már vissza is tért.

Az ötven év körüli férfi másnap felkelt, felöltözött, majd lement az osztályról. Ezután a kápolnában találták meg, a lap úgy tudja, egy orvos talált rá. A lap szerint a férfi még életben volt, amikor az orvos rátalált, de az intenzív osztályon már nem tudtak segíteni rajta.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!