Dolgozni ment Tenerifére a magyar lány, munkaadója és munkatársai is megverték

2025. január 8. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 20 éves lány tett feljelentést a Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2023. augusztus 21-én arról, hogy külföldön bántalmazták, írja a police.hu.

A lány elmondta, hogy az egyik közösségi oldalon figyelt fel egy hirdetésre: munkát kínált egy magyar pár Tenerifén. Egy lovardában kellett az állatokról gondoskodnia, fizetségül szállást és étkezést biztosítottak.

A felek telefonon egyeztettek, majd a fiatal nő útnak indult július 2-án. Megérkezésekor azt tapasztalta, hogy a körülmények – a szállás és az ellátás – rosszabbak, mint amit előre megbeszéltek. Ráadásul megtudta, hogy a munkát adó pár női tagja elutazott, így annak párjával és egy másik magyar párral maradt a tanyán, ők szintén munkavállalók voltak. A pár többször segített a lánynak azzal, hogy elvitték kocsival a lovardától a városig, ugyanis több kilométeres távolságra volt minden, ezért nem tudott máshogy közlekedni. Ezt eleinte szívességként tüntették fel.

Az utolsó éjszakán a páros hajnalban szinte rárontott az alvó fiatalra azzal, hogy tartozik a fuvarokért, ezért 115 eurót követeltek rajta. A duó férfi tagja elvette a telefonját és közölte, hogy csak akkor adja vissza, ha fizet. A lány a készülékért nyúlt, ám ekkor a zsaroló leterítette a testével, ráfeküdt. Az incidens során a lány beütötte az orrát; később kiderült, hogy az eltört. Az áldozat félelmében eleget tett a követelésnek, pénzt dobott támadói felé.

A hangokra a munkaadója is megjelent, aki az elkövetők oldalára állt és tovább bántalmazta, ütlegelte, rugdosta a fiatalt, akinek végül sikerült kimenekülni a házból, de az utcán senkit nem talált. Visszament az értékeiért, de elvették a támadók és a kérlelés ellenére sem adták vissza, ezért ismét az utcára ment segítségért. Ekkor szerencsére épp arra közlekedett egy spanyol pár, akik megálltak és rendőrt hívtak. A külföldi hatóság visszaadta a fiatalnak a dolgait, kihallgatták és szállást biztosítottak neki. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy rögzítette tabletje kamerájával a bántalmazást, amit átadott a rendőröknek.

A nő hazaérkezésekor a magyar hatóságot is értesítette a történtekről, a kecskeméti nyomozók pedig a felvétel és a részletes személyleírások alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőket.

Egy 33 éves nőt önbíráskodásért, míg párját, egy 54 éves férfit önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt hallgattak ki gyanúsítottként a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével. A lány munkaadójának, egy 57 éves pécsi férfinak súlyos testi sértés miatt kell felelnie, ám ő jelenleg külföldön tartózkodik, így felelősségre vonása későbbre várható. A nyomozást a rendőrök befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!