Ajtóba verte az orvos fejét az aggódó nagymama, börtönt kér rá az ügyészség

2025. január 8. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Az unokáját kezelő ügyeletes gyermekorvost bántalmazta egy nő Pécsen még tavaly ősszel, ellene szerdán nyújtotta be a vádiratot a Pécsi Járási Ügyészség – derül ki a Baranya Vármegyei Főügyészség közleményéből. A vádlott újszülött unokáját 2024 októberében vitték kórházba, a nő 2-án késő este ment be az intézménybe, ahol az ügyeletes gyermekorvost szidalmazni kezdte, mert azt hitte, megműtötték akarata ellenére a gyereket.

A közlemény szerint a nő megragadta és megszorította a doktor
nyakát, majd a fejét az orvosi szoba ajtajába verte, mialatt számon kérte őt. Végül egy szakápoló elhúzta a nőt az orvostól, aki a szobába menekült, ott rendőri segítséget kért. A vádlott nem állt le, a szakápoló nőt is torkon ragadta és megszorította a nyakát. Egy másik szakápoló nő állt közéjük, szétválasztotta őket, majd a kiérkező rendőrök intézkedni kezdtek.

A bántalmazott dolgozók nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Ezért az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az 58 éves nőt. A közfeladatot ellátó személy elleni
erőszak bűntettének büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság a büntetett előéletű vádlottat börtönre ítélje.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!