Lázár: Késési biztosítást vezetünk be, 20 perc után visszafizetjük a jegyár 50 százalékát

2025. január 8. – 11:21

Másolás

Vágólapra másolva

A miniszter szerint a kormányzaton belül minden támadás őt erősítette, így valamivel könnyebb volt pénzt szereznie. Tíz vállalást tesz 2025-ben. Ennek első eleme a „késési biztosítás” intézménye. Lázár szerint ma Magyarországon 4 vonatból 3 pontos, de ez nem vigasz azoknak, akiknek késik a vonata. „Szeretném legyőzni a késéseket, ezért a munkatársainkat ösztökéljük arra, hogy győzzék le a késéseket”.

A busz vagy vasúti menetjegyár felét visszafizetik annak, akinek a járműve 20 percnél többet késik.

Ezt a rendszert június elejétől vezetik majd be. Az utasnak nem kell majd semmit bizonyítania, amennyiben megvan a 20 perc késés, akkor vita nélkül elismerik majd felelősségüket. Aki applikációban vette a jegyét, az bankkártyára kapja vissza a pénzt, a többieknek pedig a jegypénztárba kell bemenni, ahol visszaadják a jegy árának 50 százalékát. Ezt nemcsak a napijegyeseknek, hanem a bérleteseknek is adják: a havibérleteseknek esetében 5 alkalommal kell legalább 20 percet késnie a vonatnak, ezután a következő bérletből 10 százalékos kedvezményt biztosítanak. Ehhez a MÁV-appban kell majd bekapcsolni a késési biztosítás funkciót.

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!