Lázár János: Példátlan lejáratás zajlik a magyar tömegközlekedés ellen

2025. január 8. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres utazásokat 2025-re – kezdte Lázár János építési és közlekedési miniszter a sajtótájékoztatóját.

A miniszter arról beszélt, hogy az állam mint megrendelő felelősséggel tartozik, hogy az emberek célba jussanak, mikor utaznak. Szerinte tavaly nagyon sokan voltak, akik a MÁV-ot, a Volánt és a HÉV-et használták, összesen 114 milliárd forintot keresett az állam a jegyvásárlásokból. „A magyar államvasút ellen példátlan lejáratókampány zajlik. Az elmúlt 30, sőt 100 esztendőben nem volt hasonló lejáratókampány a magyar közlekedés ellen” – fogalmazott. Majd a tavalyi eredményekről beszélt:

  • Lázár szerint a tarifareform miatt megugrott a bérletesek száma: 2023-ban 6,5 millió bérletes volt, tavaly viszont már 10 millió.
  • 2023-ban az IC-ken és az expresszeken 9 millió helyjegyet vásároltak, míg tavaly 13,5 milliót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!