Lázár: Kiállunk Rogán mellett, David Pressman pedig messze kerülje majd el Magyarországot
2025. január 8. – 11:55
frissítve
Lázár Jánost arról is kérdeztük, hogy Rogán Antalt korrupcióra hivatkozva szankciós listára tette az Egyesült Államok. Lázár szerint nem lehet annak a kormánynak a véleményét komolyan venni, ami megbukott, és már csak két hétig van kormányon. Szerinte ez a magyar állam belügyeibe való durva beavatkozás, ami sérti a magyar-amerikai kapcsolatokat.
A miniszter arról beszélt, hogy a magyar emberekről nem dönthet egy másik ország, erre kizárólag a magyar emberek jogosultak.
„Nem fogadjuk el, hogy Nyugatról vagy akár Keletről elmondják nekünk, hogy ki a bűnös, vagy ki nem.”
Szerinte a korrupciós feltételezés hazugság, ezért mind a kormány, mind a Fidesz kiáll Rogán Antal mellett. Hozzátette: sokat hallja, hogy a 2026-os választás egyik feltétele, hogy a Fideszen belüli egység fennmaradjon. Ezzel egyetért, ezért is állnak ki Rogán mellett.
David Pressman távozó amerikai nagykövetnek azt üzente, hogy ez az ország soha nem lesz olyan, mint ő. „Azt tudom tanácsolni neki, hogy miután lejárt a mandátuma, azután messze kerülje majd el Magyarországot” – fogalmazott Lázár János.