Lázár: A MÁV-ban a gondolkodásmódot is próbáljuk megváltoztatni

2025. január 8. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Lázár arról beszélt, hogy azért ragaszkodnak a teljesen állami MÁV-hoz és Volánhoz is, mert a jelenlegi bizonytalan helyzetben nem tudni, hogy mikor lehet szüksége az államnak ezekre a kapacitásokra. Ezt kihasználták például a 2015-ös migrációs válság idején érkező menekülttömeg utaztatásához is. „Nem kellett magánvállalkozónak könyörögnöm, hogy küldjön már buszt, ha éppen ráér” – mondta. Szerinte fontosabb, hogy az államnak legyen saját kapacitása a havária helyzetekre, ezért nem vonják be a magánbefektetőket a hazai közlekedésbe.

Lázár szerint ő MÁV-on belül a gondolkodásmódot próbálja megváltoztatni. A késések miatti visszatérítések miatt szerinte mindenki komolyabban veszi majd a szolgáltatást. Az első évben nagyjából tízmilliárdos nagyságrendel számol, körülbelül ennyit kell majd visszaadni az utasoknak a késések miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!