Lázár: 20 százalékkal többen választották az autózás helyett a tömegközlekedést az új tarifarendszer miatt
2025. január 8. – 11:17
Lázár a Magyar Energiahivatal adataira hivatkozva azt mondta, hogy az új tarifarendszernek köszönhetően „18 százalékos eltolódás figyelhető meg az autózás felől a tömegközlekedés felé”, vagyis 20 százalékkal többen választották az autózás helyett a tömegközlekedést, ami elsősorban a MÁV-nak köszönhető. Az új tarifarendszer nem okozott bevételkiesést, mivel több ember sokkal több jegyet vásárolt, magyarázta Lázár.
„A percepció elvált a valóságtól” – mondta a miniszter. Lázár szerint a sajtó úgy állította be a tömegközlekedést, mintha a legrosszabb lenne. Persze vannak problémák a szolgáltatásokban, de túlzó, hogy a magyar tömegközlekedés nem tudja biztosítani 4 millió ember mobilitását. Lázár szerint nemzetközi összehasonlításban sem teljesít rosszul az ország. Politikai lejárató kampány célpontja lett a MÁV, amit Lázár kikért magának a MÁV 53 ezer dolgozójának nevében. Azt is mondta, hogy megvédik a MÁV dolgozóit, beleértve a kutyapártos dolgozóikat is.