Pressman szerint aláássa Magyarország szuverenitását a korrupció

2025. január 8. – 18:41

Másolás

Vágólapra másolva

„Az Egyesült Államok nem könnyen hozta meg a döntést a magyar demokráciát fenyegető lopakodó kleptokráciára adott válaszlépésről” – mondta az amerikai nagykövet a Wesley-díj-átadó ünnepségén. David Pressman az Iványi Gábor által vezetett egyházhoz tartozó Wesley János Főiskolán vehetett át díjat, az ebből az alkalomból mondott beszédében megint erősen kritizálta a kormányt.

„Azért hoztuk meg ezt a lépést, mert érdekel minket ez a kapcsolat, és aggódunk, hogy a korrupció aláássa Magyarország szuverenitását azzal, hogy elvonnak közpénzeket azoktól, akiknek a leginkább szüksége van rájuk” – mondta Pressman. „Illik is egy kis időt ezért töltenem veletek”, azzal a közösséggel, ami a leginkább sebezhetőket segíti, az elitek gazdagodását elősegítők elleni fellépés után – fogalmazott.

„Ahogy ti, úgy én is beleszerettem Magyarországba és a magyarokba. Ahogy ti, úgy én is hiszek Magyarország jövőjében és azokban, akik ezt védelmezik” – jelentette ki a nagykövet a díjátadón.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!