Afgán család nyert pert Strasbourgban a magyar állammal szemben, mert fogva tartották a tranzitzónában

2025. január 8. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva

Egy menedékkérő család nyert pert a magyar állammal szemben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, mert hatóságok megsértették négy gyerek és szüleik emberi jogait, amikor jogellenesen tartották fogva és éheztették őket a tranzitzónában. Minderről a családot képviselő Magyar Helsinki Bizottság számolt be a saját oldalán.

Az afganisztáni M. D. A. és felesége, S. A. Iránon keresztül érkeztek négy gyerekükkel a magyar határhoz, majd a magyar hatóságok engedélyével 2019. január 9-én beléphettek a röszkei tranzitzónába, hogy menedéket kérjenek. Négy hónapig tartották itt őket fogva, bár ezek a börtönszerűnek leírt tranzitzónák nem alkalmasak gyerekek elszállásolására.

Először megtagadták tőlük a menedékjogot, mondván a biztonságosnak számító Szerbia felől jöttek, majd kiutasították őket. A család a Magyar Helsinki Bizottság segítségével megtámadta a menekültügyi hatóság határozatát. Egy hazai bíróság kimondta, egy hónapon túli tranzitzónás fogvatartásuk már jogellenesnek számít. Mindent megtettek a hatóságok, hogy a család visszamenjen Szerbiába, például nem adtak enni a felnőtteknek, amit végül csak a strasbourgi bíróság azonnali intézkedése után hagytak abba.

Május 9-én M. D. A.-t és családját, valamint másik két menedékkérő családot arra akarták kényszeríteni, hogy szálljanak fel egy buszra, ami egy Afganisztánba induló repülőhöz viszi őket. Egy terhes nő a gumibotos rendőrök eljárása közben rosszul lett, így végül arra jutottak a hatóságok, legalább Szerbiába visszakényszerítik a családot.

A strasbourgi bíróság ítélete kimondta tehát, hogy a magyar állam megsértette a menedékkérők jogait. A tranzitzónás elzárást fogvatartásnak minősítették, annak pedig nem volt jogalapja, így önkényesnek bizonyult, ami ellen jogorvoslattal sem tudtak élni. A gyerekek fogvatartásának körülményei és a szülők éheztetése szintén jogsértő volt, embertelen, megalázó bánásmódot valósított meg. A családnak összesen 10 ezer eurós jóvátételt ítéltek meg a strasbourgi bírók.

Juhász Katalin, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának jogi koordinátora elmondta, a Bizottságnak ez már a 21. olyan pere, amelyikben a strasbourgi bíróság elmarasztalja a magyar államot a jogellenes fogvatartás miatt. Emellett 24 azonnali intézkedést is említ, amit a tranzitzónás éheztetés miatt hozott a strasbourgi bíróság. Juhász így fogalmaz:

„A tranzitzónákat ugyan felszámolták, de a déli határon azóta is tömegesen és szándékosan követ el jogsértéseket az állam. A menedékkérők sokszor erőszakos visszakényszerítése hatványra emelte még a tranzitzónás jogsértéseket is.”

Végül így fogalmazott a jogi koordinátor: „Elkeserítő, hogy a strasbourgi ítéletek és a pártatlan mértékű uniós bírósági bírságok sem józanítják ki a kormányt, és megátalkodottan ragaszkodik az embertelenséghez. A jogsértések következményeit pedig nekünk, magyar állampolgároknak is viselnünk kell.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!