16 fok is lehet kedd délután

2025. január 7. – 07:28

Másolás

Vágólapra másolva

Folytatódik a szokatlanul meleg január, akár 16 fok is lehet kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet, írja a HungaroMet. A változóan, időszakosan erősen felhős idő mellett hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, a déli óráktól északnyugat felől frontális felhőzet és csapadékzóna érkezik, ami idővel kelet felé tevődik. Így átmenetileg mindenütt erősen megnövekszik a felhőzet, és estig elsősorban az ország északnyugati felében várható eső, záporeső, az Észak-Dunántúl magasabban fekvő részein vegyes halmazállapotú csapadék sem zárható ki.

Kezdetben a déli, délutántól az északnyugatira forduló szelet kísérhetik időnként élénk, néhol erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében és az északnyugati tájakon több fokkal hidegebb is lehet. Késő este 0, de akár 10 fok is valószínű lesz.

Estére a kevésbé felhős keleti tájakon is beborul az ég, majd az éjszaka második felében északon már elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőtakaró. Eközben a gyengülő, széteső csapadékzóna is tovább halad keleti irányba, hajnalban már csak kevés helyen, főként a déli és keleti határszélen eshet. Északkeleten párásság, foltokban köd lehet. Elsősorban az északnyugati szelet kísérhetik – főként az esti, késő esti órákban – élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5 fok között alakul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!