Keddtől megszűnik több jegy- és bérlettípus, drágul a Bubi
2025. január 6. – 13:41
„A használati szokásokhoz igazodva” több jegy- és bérlettípust is kivezet keddtől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), mellette megújul a Mol Bubi-bérlet is, közölte a cég. Ahogy arról korábban írtunk, ezek lesznek a főbb változások:
- Keddtől megszűnik a közoktatásban tanulók félhavi, negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves Budapest-bérlete.
- Szintén megszűnik a felsőoktatásban tanulók negyedéves, szemeszterre szóló és kedvezményes éves Budapest-bérlete.
- Kivezetik a nyugdíjasok negyedéves és kedvezményes éves Budapest-bérletét.
- Megszűnik a csoportos 24 órás jegy, illetve a kutya- és kerékpárbérlet.
- Kivezetik az éves Mol Bubi-bérletet, ennek helyét féléves bérlet veszi át.
Módosulnak a Mol Bubi-szolgáltatás díjai is. - Az érvényes bérlettel rendelkezők, illetve a díjmentes utazásra jogosultak Budapesten belül vasúton, HÉV-en, valamint helyközi és környéki autóbuszokon ingyenesen szállíthatnak utasonként egy kutyát, illetve egy kerékpárt a vonatkozó utazási feltételek betartása mellett.
A BKK külön kiemelte, hogy azoknak, akik jeggyel utaznak, és kutyát vagy kerékpárt is szállítanának, változatlanul külön jegyet kell majd vásárolniuk. Emellett kerékpár szállítására a kerékpár-országbérlet is használható.
A Mol Bubival kapcsolatos változásokról a BKK közleménye hozzáteszi, hogy az érvényes Bubi éves bérlettel rendelkezők változatlanul használhatják bérletüket annak lejártáig, azonban a 30 percet túllépő használat díja az ő esetükben is 50 forintra változik, és új éves bérlet vásárlására már nem lesz lehetőség.
A Mol Bubi így fog drágulni:
- a havibérlet ára a mostani 1000 forintról 1500 forintra,
- a kerékpárbérlés percdíja 40 forintról 50 forintra változik,
- az éves bérlet megszűnik, helyette féléves bérletet lehet váltani, melynek ára 6500 forint,
- a jelenlegi bankkártya-regisztrációs díj 100 forintra csökken, ezt azonban az első bérlés alkalmával jóváírják.