Ónos esőre figyelmeztet a HungaroMet
2025. január 5. – 07:09
A látási viszonyok ugyan napközben javulnak, de fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra – írja a HungaroMet.
Az előrejelzés szerint Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű.
A déli, délnyugati szél fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -2 és +6 fok közé csökken csak a hőmérséklet.