Orbán szerint a „békemisszióját” leválasztotta az uniós elnökségről

2024. december 21. – 10:48

Másolás

Vágólapra másolva

Beszélt a háborúról is, hogy „elsöprő többségben” vannak azok Európában, akik azt gondolják, az orosz-ukrán háború Európa háborúja is. A másik álláspont szerint ez két szláv ország háborúja, ez Magyarország politikája is. Ebből az következett Orbán szerint, hogy „az európai uniós elnökségi keretben lényegében meg volt kötve a kezük”, de ennek ellenére úgy döntöttek, hogy békemisszióra mennek, amiket Orbán szerint elválasztottak az uniós elnökségtől – bár szerinte ebből voltak félreértések.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!