Orbán nem aggódik a Tisza párt miatt, amiatt viszont igen, hogy a kormány sokat fizet bérleti díjakra

2024. december 21. – 12:25

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor a Tisza párt és a Fidesz erőviszonyairól azt gondolja, hogy miután az EP-választáson a Fidesz nyert, akkor ilyen eredmények után ő 2026-ra „hol írja alá”.

A 24.hu arról is kérdezte Orbánt, hogy miért költöttek kormányirodákra, amikor múltkor Orbán azt mondta, hogy nincs pénz a vasútállomások épületeinek felújítására. Orbán erre szocialista építészetről és az esztétikumról beszélt. A Pénzügyminisztériumnak és a Belügyminisztériumnak épített épületekre is kitért Orbán, meg arra, hogy egyelőre vizsgálják, ki hova költözzön.

Orbán arról is beszélt, hogy minden évben 60 milliárd forintot fizetnek bérleti díjra, szerinte viszont „egészségtelen”, hogy az állam ennyire jelen van az albérleti piacon. A miniszterelnök szerint ez persze nem olyan fontos kérdés, mint az egészségügy vagy az igazságszoltáltatás, de „ezzel is foglalkozni kell”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!