Orbán Magyar Péterről: Sosem fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdáik Brüsszelben vannak
2024. december 21. – 11:33
Az ATV arról kérdezte Orbánt, hogy a kötcsei találkozón arról beszélt, a szakpolitikai vitákat vállalni kell, fel kell venni a kesztyűt, szóval akkor Magyar Péterrel hajlandó-e vitázni? Hiszen Magyar feltehetően az ő fő kihívója lesz. És Menczer pécsi vitája már ennek a szakpolitikai vitának a része?
Orbán erre úgy reagált, kétségkívül mindig vannak új politikai jelenségek, az „agresszív hőbörgő” politika jelent meg most, de Menczer Tamás csak elfogadta a meghívást, nem ő küldte ki a meghívókat, így aztán semmilyen felelősség nem terheli őt. „A kormánynak nem az a dolga, hogy az ellenzékkel foglalkozzon, azt meg kell hagyni a pártoknak”, a kormánynak az emberekkel kell foglalkoznia, a figyelmet nem lehet eltéríteni erről, így aztán ilyenfajta vitákban ő nem is akar részt venni, mondta.
A majdani kihívókról, az azokkal való vitákról annyit mondott: „Sosem fogok olyanokkal vitatkozni, akiknek a gazdáik Brüsszelben vannak, én majd a gazdáikkal vitatkozom, sőt, le is akarom őket győzni”. Magyar nevét nem mondta ki, de róla beszélve azt mondta, Brüsszel mindig is le akarta váltani a magyar kormányt, ehhez pedig mindig újabb embereket keresett.