Orbán: Ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam, mint az elmúlt fél évben

2024. december 21. – 10:45

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán szerint sikeres uniós elnökségen vannak túl, több mint ezer tanácskozást tartottak, elfogadtak rengetek dokumentumot, „a beletett munka mennyisége jelentős volt”. Idén jóval több energiát kellett ebbe az elnökségbe tenni, mint az elsőnél, már csak azért is, mert több a dosszié, mondta.

A miniszterelnök szerint „a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatjuk, de ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam, mint az elmúlt fél évben”, miközben Magyarországon tartották a legnagyobb diplomáciai eseményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!