Magyar Péter: A nagyfiammal nem beszélek politikáról, Judittal korrekt kapcsolatban vagyok

2024. december 19. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

„Nincs bennem bosszúvágy. Ezer-kétezer embert kell leváltani, akik foglyul ejtették az országot, aki lopott, visszavenni tőle, és az igazságszolgáltatásra bízni. A politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot. Az is lehet, hogy kamikaze-kormány leszünk” – válaszolta Magyar Péter a Hvg360-nak adott interjújában, és megjegyezte, az sem zavarja, ha majd nem ő fogja továbbcsinálni, akkor legalább lesz ideje a legkisebb fiával foglalkozni.

A Tisza Párt az elmúlt hetekben-hónapokban jelentősen megerősödött, utolérte a Fideszt is, sőt a Republikon legfrissebb mérése szerint el is húzott a kormánypárt mellett. A Republikon a mérését épp november 28. és december 5. között készítette, ami azért kiemelten fontos dátum, mert Menczer Tamás december 3-án látogatott el Pécsre, hogy Magyar Péterbe beleállva kommunikációs igazgatóként egy újfajta, provokatív stratégiával felvegye a kesztyűt a Tisza Párt és Magyar Péter népszerűségével.

„(..) sok fideszes ismerősöm mondta, hogy »eddig és ne tovább«, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Ha az volt a cél, hogy megőrizzék a saját táborukat, hát az sem sikerült” – mondta a Hvg360-nak Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője, amikor arról kérdezték, hogy ki jött ki jobban a pécsi Menczer–Magyar-találkozóból.

Arra, hogy hogyan viseli a lejáratást, illetve az irracionális rajongást, azt mondta, részben számított a támadásokra, de kicsit alábecsülte őket. „Az elején nehéz volt, de lassan sikerült kettéválasztani önmagamban a magánembert és a politikust.” Azt mondta, ideje sem volt kétségbeesni, hogy feldolgozza a támadást és a rajongást. Azt valószínűnek tartja hogy igénybe fogja venni coach segítségét, de nem magam miatt, hanem azért, hogy végig tudja vinni a feladatát.

Tanulnia van még mit, mondta, most épp azt kell, hogy a one man show helyett megtanuljon csapatot építeni, „megbízni másokban, delegálni feladatokat, a hibák után jól reagálni. Nem csoda, hogy vannak feszültségek, hiszen negyvenfős stábbal küzdünk egy hadsereggel szemben.”

A lap kitért Menczer azon állítására is, hogy állítólag Magyarral nem beszél a fia, mire Magyar azt mondta, ez nem igaz. „Felesben neveljük a gyerekeket Judittal. A nagyfiammal nem beszélek politikáról, és ritkábban látom, most épp pár hónapra külföldre megy majd.” Azzal folytatta, hogy a gyerekeik örültek, hogy az anyjuk végre kilépett a politikából, erre tessék, beszállt ő. Nehéz megérteniük azt is, mondta Magyar, hogy ő is változik.

„Mészáros Márta filmjeire gondolok, lehet, hogy én is írok nekik egy naplót, amiben leírom, hogy értük is teszem, amit teszek, hogy ők már normálisan működő országban éljenek. Vagy maga az életem lesz a napló hozzájuk. Egyébként Judittal is korrekt kapcsolatban vagyok, azt remélem, hogy húsz év múlva le tudunk ülni, nézni az unokáinkat, ahogy fociznak.”

Kiderült az is, hogy sokat köszönhet a szerencsének, így került ugyanis hozzá egy gellérthegyi lakás. „Nagyapámmal egyszer együtt mentünk egy idős hölgyismerőséhez, 8-10 éves lehettem, megdicsértem a kertben a gyönyörű apácaliliomokat – kertésznek készültem – és a kapott lekváros kenyeret. 18 éves koromban derült ki, hogy a hölgy másnap rám íratott egy kis gellérthegyi lakást. Ezt adtam el, és költöztem a Károlyi-kerthez, az egyetem szomszédságába. Életem legjobb évei voltak, nagy bulikkal, amiken ott volt néha Kocsis Máté, Gulyás Gergely” – mondta Magyar.

Arra, hogy jó fejek voltak-e, azt válaszolta, Kocsis Máté sosem volt az, de Gulyással nagyon jóban volt. „(…) esküvői tanúm volt és a középső fiam keresztapja. Csodálom is, hogy így beleállt az ellenem folytatott leggusztustalanabb lejáratásba. Fordítva én biztos nem tennék ilyet.”

A lejáratásra is rákérdezett a lap, hogy szerinte várható-e, hogy előállnak valamivel. Erre Magyar azt mondta, hogy szerinte ez nem kérdés. „(…) az utolsó pillanatban is módosíthatják a választási törvényt, de a szavazatvásárlás, a verbális és akár fizikai erőszak és a magánéletem totális semmibevétele is benne van a fegyvertárukban. De mi, a régi ellenzékkel szemben nem siránkozunk ezen, nem mondjuk azt, hogy így nem lehet nyerni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!