Magyar Péter: Lefokozása után ki is rúgták a tiszás Tarr Zoltán feleségét Lázár minisztériumából
2024. december 19. – 17:09
frissítve
Egy nappal azután, hogy Tarr Zoltán Tisza-párti EP-képviselő feleségét lefokozták az Építési és Közlekedési Minisztériumban, azonnali hatállyal ki is rúgták az EKM-ből – írja Facebook-oldalán Magyar Péter. Magyar szerint húsz éve a minisztérium alkalmazásában álló szakembert a minisztériumi karácsonyi ünnepség után az ügyfélkapun keresztül, érdemtelenségre hivatkozva, azonnali hatállyal rúgták ki.
Magyar a bejegyzésében idéz egy indoklást, ami vélhetően a minisztériumtól származik, bár ezt a politikus nem írja le. Ebben ez olvasható: „munkaviszonyát – érdemtelenségre tekintettel – azonnali hatállyal, 2024. december 19. napján felmentéssel megszüntetem. végkielégítés nem illeti meg. Megállapításra került, hogy az Ön közösségi médiában megjelenő tevékenysége ellentétes a Kit. 92. §-a szerinti, a kormánytisztviselőre vonatkozó hivatásetikai alapelvekkel, mely olyan politikai állásfoglalásnak minősül, amely tevékenysége megalapozottan kétséget ébreszt a részrehajlástól mentes munkavégzése kapcsán. Ezzel Ön a foglalkoztató kormányzati igazgatási szerv jó hírnevét és a jó közigazgatásba vetett bizalmat súlyosan rombolja.”
Magyar szerint ez a bizonyos közösségi médiában megjelenő tevékenység az volt, hogy lájkolta a férje Facebook-bejegyzéseit.
„2024, Magyarország” – teszi hozzá a Tisza vezetője, aki szerint Tarr feleségét az a Lázár János rúgatta ki, aki „épp tönkreteszi a teljes magyar vasutat, az épített örökségünket a miniszterelnök vejével rombolja le, átjátssza az oligarcháknak a pályaudvarainkat és a felújított kastélyokat, valamint több milliárd forint közpénzen felújíttatta a batidai kastélyához vezető negyedrendű utat.” Ezért Magyar szerint Lázár Jánosnak azonnal távoznia kellene a közéletből.
Tarr szerdán azt írta a Facebook-oldalán, hogy feleségét leváltották a minisztériumi osztályvezetői állásából, felezték fizetését és visszasorolták kormánytisztviselői státuszában, minderről az ügyfélkapun értesítették és a döntést nem indokolták. Tarr felesége ügyét a Partizánnak november végén kitálaló műemlékes kormánytisztviselő ügyével kötötte össze. Bátonyi Péter volt kormányfőtanácsos, az Építési és Közlekedési Minisztérium alá tartozó műemléki referens ugyanis Tarr feleségének kollégája volt. A hivatalnok, miután interjút adott a Partizánnak, feljelentést is tett, ezután pedig Tarr szerint a minisztérium felelősöket keresett „a kivitt információk miatt”.
Pár órával Magyar Péter bejegyzésének megjelenése után Lázár János szintén Facebook-posztban reagált a hírre. Mint írja, „az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését”, éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettek Tarr Zoltán feleségének „egyre fokozódó politikai aktivitására.” Lázár szerint Tarr feleségének lefokozása mögött szakmai okai voltak: „a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében.”
„Azt azonban nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen.”
„Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre” – zárja bejegyzését a miniszter.
A minisztérium a Telex szerda este küldött, Tarr feleségének lefokozására vonatkozó kérdésére csütörtök délután válaszolt: „Az érintett munkatárs áthelyezése nem egyedi eset. A minisztérium több területet és embert érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében. Ezek a döntések szakmai, ágazatirányítási alapon történnek. Munkatársaink családi, magánéleti kapcsolatai, vagy politikai szimpátiája nem befolyásolja a szakmai döntéseket.”