Egy hét alatt két nőre is rátámadt egy 25 éves férfi Tatabányán, vádemelésre küldték az ügyét

2024. december 19. – 10:50

Másolás

Vágólapra másolva

Ütlegelt, majd a földre lökött egy nőt, akivel aztán szexuálisan is erőszakoskodott, ám amikor nem járt sikerrel, elvette a pénzét és elmenekült egy férfi Tatabányán. Az eset még február elején történt, a rendőrség pedig rögtön keresni kezdte a támadót, ám áttörést csak egy hét múlva értek el, amikor február 16-án újabb hasonló esetről érkezett bejelentés.

A Police.hu beszámolója szerint a férfi akkor is erőszakoskodott egy nővel, aki ellökte magától támadóját, és elfutott, majd rögtön bejelentette a rendőrségen a történteket, és részletes személyleírást adott, ami után a tatabányai nyomozók még aznap elfogtak egy 25 éves helyi férfit.

V. Kristóf ellen szexuális erőszak és annak kísérlete, valamint kifosztás gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették, és azután le is tartóztatták. A nyomozással a rendőrség most végzett, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!