Vidéki Prókátor: Van egy jó hírem

2024. december 18. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

„Az a jó hírem, hogy egy nap alatt vissza lehetne állítani” – mondta a jogállamról a kegyelmi botrányt kirobbantó névtelen ügyvéd, a Vidéki Prókátor. A HVG-nek adott interjújában a jogász arról beszélt, csak le kellene cserélni az alkotmányos intézmények élén „a Fidesz-szolgákat”, igaz, ehhez kétharmados ellenzéki többség kell. „Persze még az alkotmányozó többség mértékét is felemelhetik, hiszen annyi minden lehet még Orbánék tarsolyában. Ha a hatalmukról és a pénzükről van szó, akkor határtalan a kreativitásuk – nem úgy, mint amikor az egészségügy vagy a gyermekvédelem problémáit kellene megoldani.”

A kegyelmi botrány után felemelkedő Magyar Péterről azt mondta, „nagy csodálattal és elismeréssel” követi. „Hatalmas politikai és pszichés nyomás alatt kénytelen dolgozni. Ezt tartom egyébként a rendszer és személyesen Orbán Viktor egyik legfőbb bűnének: hogy nemcsak politikailag, hanem magánemberi mivoltukban is támadhatónak tartja, lelkileg és pszichésen is meg akarja törni a politikai ellenfeleit.”

A Vidéki Prókátor egyébként a rendszerváltás idején először az MDF tagja volt, majd később belépett a Fideszbe, ahonnan hivatalosan sosem lépett ki, 2014 környékén egyszerűen kihullott, nem fizette a tagdíjat. Az mondta, a '90-es és a 2000-es években még más volt a közélet, akkoriban szívesen politizált volna, ma viszont „Antall Józsefek helyett Menczer Tamások dominálnak”.

Az egyik magyar kisvárosban élő ügyvéd idén februárban a Telexnek is nyilatkozott, elmondta, hogyan bukkant rá Novák Katalin K. Endrének adott kegyelmére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!