Egyre többször hívják a mentőket, idén átlagosan 12,4 perc alatt értek ki a legsürgősebb esetekhez
2024. december 18. – 15:13
Idén az egész országban a beteg hívásának beérkezésétől átlagosan 12,4 perc alatt értek ki a mentők az életveszélyes állapotban lévő, legsürgősebb ellátást igénylő esetekhez – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója egy sajtóbeszélgetésen. A beszélgetésen a mentőszolgálat statisztikákat mutatott az idei teljesítményükről, szóba került az ügyeleti rendszer, és az is, hogy az ünnepi időszakban hogyan lehet majd orvosi segítséghez jutni.
A mentőszolgálat aktuális céljai közé tartozik az indokolatlan segélyhívások csökkentése, ezzel együtt az esetek jobb priorizálása, az erőforrások racionálisabb elosztása. Erre azért van szükség, mert a legtöbb országban növekszik a betegforgalom. Londonban már külön kampány indult a betegek edukálására, aminek lényege, hogy a leterheltség miatt az emberek tényleg csak a szükséges esetekben hívjanak segítséget. Az Egyesült Királyság fővárosában egy nap alatt 7 ezer hívás érkezik a mentésirányítókhoz, Magyarországon nagyjából 5 ezer.
Ez azt jelenti, hogy itthon idén 1 287 692 esetet láttak el a mentők, 2023-ban pedig ez a szám 1 262 907 volt. A korábbi évekkel összehasonlítva látszik igazán a növekvő betegforgalom mértéke: hat év alatt 18,2 százalékkal nőtt az ellátandó esetek száma, ez plusz 210 ezer esetet jelent.
És hogy mi ennek az oka? A mentőszolgálat főigazgatója úgy látja, például az, hogy a betegek nem akarják végigjárni a hagyományos betegutakat, ezért sokan egyből a sürgősségi osztályokat keresik fel.
Csató Gábor szerint kétféle mentésirányítási modell terjedt el: az egyik, ami például Amerikában van, hogy a beteget minél előbb kórházba kell szállítani. A másik, ami például Magyarországon is működik, hogy a legmagasabb szintű ellátást a helyszínen is meg kell adni.
Az erőforrások jobb elosztása miatt tavaly októberben jelentették be, hogy az addigi háromról ötszintűre alakítják a hívások sürgősségi besorolását.
- A P1 a legsürgősebb, azonnali beavatkozást igénylő eseteket jelenti, ilyen például a tüdőödéma vagy egy súlyos autóbaleset politraumás sérültje.
- A P2-es kategóriába azok a betegek tartoznak, akik valószínűleg kórházi ellátást igényelnek, mint például a stroke gyanús esetek, de nem perceken múlik az életük.
- A P3-as kategóriát azok a betegek alkotják, akiknek alapvetően stabil az állapota, és ha kicsit később ér ki hozzájuk a mentő, nem fognak rosszabb helyzetbe kerülni. Ide sorolhatók például a csonttöréses esetek.
- A P4-es kategóriába azok kerülnek, akiknek sokszor napok óta tüneteik vannak, mégsem mentek orvoshoz, így a végén a mentőket hívják. Tipikusan ide sorolhatók az idős, kiszáradt állapotban lévő betegek.
- A P5 kategóriába azok tartoznak, akiknél az ellátás mellőzhető, de legalábbis mindenképpen halasztható. Itt olyan esetekre kell gondolni, hogy valaki a benőtt körme vagy a begyulladt torka miatt hívja a mentőket.
Csató Gábor szerint bár általános elvárás, hogy 15 percen belül érjen ki a mentő mindenhova, valójában erre a P1 és P2 kategóriájú betegeknél van szükség. A többiek tudnak tovább várni, ezzel elősegítve, hogy az igazán súlyos eseteket időben ellássák.
A betegellátást egy kamerás rendszer is segíteni fogja a jövőben. A telefonokra letölthető ÉletMentő appnak jelenleg tesztelési fázisban van egy olyan funkciója, amivel a mentésirányító a segítségkérő kameraképét láthatja, és így jobban, gyorsabban meg tudja ítélni, hogy milyen beavatkozásra van szükség.
Az év végi időszak különösen nehéz a mentőknek. Jellemzően ilyenkor még magasabbak az esetszámok. Karácsonykor fokozottabb veszélyforrások lehetnek, így különösen érdemes odafigyelni az alábbi problémákra:
- Égési sérülések – gyertyák, csillagszórók, konyhai balesetek.
- Emésztési panaszok – túlevés, allergének.
- Balesetek – csúszós utak, leeső díszek, karácsonyfatüzek.
- Ittas állapot okozta vészhelyzetek.
Idén azért is lesz nehezebb dolga a mentősöknek, mert egyhetes munkaszünet lesz, így december 23. délután 16 óra és december 30. hétfő reggel 8 óra között folyamatos ügyeleti ellátás lesz. Csató Gábor azt mondta: a krónikus betegeknek érdemes még a héten gondoskodniuk a szükséges gyógyszereikről, különben ők is csak az ügyelethez tudnak majd fordulni, amivel megint csak szükségtelen kapacitásokat foglalnak le.
Az ünnepi időszakban is érvényes, hogy életet veszélyeztető helyzet esetén a 112-t, egyébként az 1830-as központi ügyeleti számot kell hívni.