Lopás miatt nyomoz a rendőrség az eltűnt Süsü-szobor ügyében

2024. december 18. – 11:04

Másolás

Vágólapra másolva

Lopás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a XII. kerületi rendőrkapitányság a Csukás István síremlékéről eltűnt Süsü-szobor ügyében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-vel.

Még december elején, olvasói bejelentés után derült ki, hogy valaki megrongálta a Farkasréti temető művészparcellájában található Csukás-síremléket. Porga József, az író örököse szerdán közölte, hogy feljelentést tettek az ügyben, az MTI ezután kereste meg a rendőrséget.

A Süsü-szobrot eredetileg három ponton is rögzítették, valamint kőragasztóval is hozzáerősítették a sírhoz, így valószínűleg az elkövetőknek „keményen kellett dolgozniuk”, hogy eltávolítsák. A bronzszobrot két éve avatták fel, eltűnése után megalkotója azt mondta, bekövetkezett az, amitől tartott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!