Sok mindent követelnek a kedden dudálva felvonuló budapesti taxisok
2024. december 17. – 16:25
Ha dudálva vonuló taxisokba futott bele kedden a fővárosban, annak az az oka, hogy demonstrációt tartanak. Miért?
Röviden:
A Facebook-esemény címe szerint a jövőért.
Bővebben:
Az élhető adózásért, Budapesti közlekedésért, munkáért, megélhetésért, mindenkinek.
Még bővebben:
Az alanyi adómentesség (AAM) azonnali emelését követelik, az EU által már tavaly nyáron jóváhagyott 18 millió forintos összegre.
További egyeztetést követelnek a Pénzügy Minisztérium és Gazdaságfejlesztési Minisztérium részéről is, annak érdekében, hogy a kisvállalkozások tisztes megélhetést tudjanak maguknak biztosítani, valamint támogatásokhoz és hitelekhez tudjanak hozzájutni.
Véleményük szerint a jövő évi adócsomag módosítására van szükség, a magyar kisvállalkozói szektor érdekei mentén.
Az EKM-től azt követelik, hogy ne hagyják ki a törvényalkotás folyamatából az érintetteket. Az új KRESZ kialakításának folyamatába vonják be azokat, akik nap mint nap hivatásszerűen vesznek részt a közlekedésben, például mentős, vérszállító, taxis.
A fővárosi vezetéstől azt követelik, hogy ne csak a parkolódíjak inflációkövető emelését tartsák fontosnak.
„Tegyük élhető várossá MINDENKINEK ezt a világvárost amit naponta 4 millió ember használ, ahol minden közlekedő érdekeit figyelembe veszik. Kérjük a Belügyminisztériumot, hogy a rendőrség közreműködésével tegyen rendet a városban.”
– fogalmaz a taxisok nevében a Taxisokért Érdekvédelmi Szervezet.