Megint tilosban parkolt Delhusa autója

2024. december 16. – 14:34

Megint tilosban parkolt Delhusa autója
Fotó: Olvasónk, Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A legutóbbi parkolási konfliktustól körülbelül ötven méterre, a Bartók Béla út – Tétényi út kereszteződésénél fotózta le Delhusa Gjon fehér Mercedesét vasárnap este egyik olvasónk, aki a Telexnek azt írta, nem ült az autóban senki, csak úgy maradt a lámpa. „Egyébként a Hamzsabégi sétány tele volt hellyel tőle 20 méterre.” Olvasónk szerint az autó félórát biztosan ott állt.

Delhusa Gjon a Telexnek azt írta, hogy „mint ismeretes , az autó cégautóként is üzemel. Több személy használatából eredően, nem tudok érdemi választ adni.”

Az előadóról Újbuda LMP-s alpolgármestere írta meg nemrég, hogy szerinte Delhusa rendszeresen tilosban parkol. „Hol a járdát foglalja el teljes szélességében, hol a zöldterületre parkol” – írta az alpolgármester, aki bejelentést tett miatta.

Az alpolgármester szerint Delhusa Gjon gorombán reagált, és egy „rendőri igazolványt” vett elő, amikor szembesítették a szabályszegéssel. Később a szembesítésről a videó is előkerült, ezen Delhusa azt állítja, hogy ő baleseti helyszínelő, egyébként meg már énekelt annyit, hogy legyen akármilyen rendőrigazolványa. Amiről amúgy kiderült, hogy egy támogatást igazoló plecsni, ami amúgy már rég lejárt. Delhusa akkor azt mondta, hogy kifizette a bírságot.

A Blikk hétfőn arról írt, hogy a konfliktusban érintett helyet valaki körbejelölte és beleírta: „Nika se parkoló”.

Kreitler-Sas Máté, Újbuda LMP-s alpolgármestere most is közzétett fotókat az autó újabb szabálytalan parkolásáról. „Az elmúlt hét eseményei alapján azt gondoltam, hogy a jövőben szabálykövetőbb lesz, de láthatóan tévedtem. Így nem maradt más választásom, mint ismét közterület-felügyelői eljárást kezdeményezni” – írta az alpolgármester.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!