Estére havazásba vált az eső
2024. december 10. – 07:51
Végre magunk mögött hagyjuk a szürke, borongós napokat, szárazabb, hidegebb levegő érkezik észak felől, írja az Időkép. Egy tőlünk északnyugatra lévő anticiklon peremén ugyanis hidegebb, szárazabb légtömeg érkezik a Kárpát-medencébe a következő napokban, melynek hatására nyugaton és északkeleten többfelé feltámad az északias szél.
Kedden még túlnyomóan felhős, több helyen csapadékos időben lesz részünk, egy csapadéksáv vonul ugyanis észak, északkelet felől dél felé, amelyből a hegyek kivételével eső várható, majd
estefelé már síkvidéken is egyre több helyen hópelyhek keverednek az esőbe.
Szerdán a reggeli, délelőtti órákban várható kisebb havazás, havas eső, eső a Dunántúlon és a középső területeken. Észak felől azonban megkezdődik a felhőzet felszakadozása. A nap második felétől észak felől vékonyodni kezd a felhőzet. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk marad, néhol időnként erős széllökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet 0 és +5 fok között várható.
Csütörtökön, valamint pénteken már sok helyen készülhetünk hosszabb napos időszakokra, ugyanakkor az észak felől becsordogáló hideg, és a szakadozott felhőzetnek köszönhetően visszatérnek a fagyos éjszakák. Csütörtökön és pénteken szinte országszerte fagyni fog, -6, +2 fok közötti minimumokra számíthatunk, délutánonként pedig 0-5 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.