Belvárosi szórakozóhelyeken és környékükön razziázott a rendőrség, 26 embert állítottak elő

2024. december 10. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

A közterületek rendjére és a szórakozóhelyek környékére összpontosult az a nagyszabású ellenőrzés, amelyet december 7-én estétől másnap hajnalig tartottak Budapest V., VI. és VII. kerületében – közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság által a Készenléti Rendőrség bevonásával szervezett, három belvárosi szórakozóhelyre is kiterjedő akcióban csaknem száz rendőr, valamint több társhatóság, illetve a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület vett részt.

A rendőrök kábítószer birtoklása miatt három fogyasztót elfogtak, további hat embert mintavételre állítottak elő. Másik hat embert garázdaság, egy embert súlyos testi sértés miatt, egy másikat lopás miatt elfogtak, de előállítottak sofőröket is, jellemzően ittas vezetés és engedély nélküli vezetés miatt. A Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság ötven taxit is ellenőrzött; különböző szabálytalanságok miatt tizenegy jegyzőkönyvet vettek fel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség erői folyamatosan, de különösen csütörtök, péntek és szombat éjszakánként megemelt létszámmal vannak jelen a Belváros, Erzsébetváros és Terézváros biztonsága érdekében, ilyen nagy létszámú, komplex ellenőrzést pedig minden hónapban szerveznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!