A nemzetközi átlagnál jobbak lettek a magyar diákok egy felmérésen, mégsem annyira fényes ez az eredmény
2024. december 4. – 21:12
frissítve
Ugyan matematikából és természettudományból is a nemzetközi átlag fölött teljesítettek a magyar diákok a TIMSS nevű nemzetközi felmérésen, de a teljes képhez tartozik, hogy romlott a nemzetközi átlag, és a magyar nyolcadikosok 29 éve a mostani mérésen érték el az egyik legrosszabb eredményt – írja a Hvg.hu.
A TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study – Nemzetközi Matematikai és Természettudományi Trendvizsgálat) 1995 óta méri négyévente a 4. és a 8. osztályos tanulók matematikai és természettudományos teljesítményét. Míg a PISA az iskolában tanultak gyakorlati alkalmazásának képességét vizsgálja, a TIMSS-tesztet a részt vevő országok tanterveire támaszkodva alakítják ki.
2023-ban végezték a TIMSS nyolcadik mérését. A 4. évfolyamon 59 országból 12 016 iskola 359 098 tanulója, a 8. évfolyamon 44 országból 8786 iskola 297 262 tanulója vett részt a mérésben. Magyarországon a 4. évfolyamon 154 iskola 5241 tanulója, a 8. évfolyamon 157 iskola 5426 tanulója töltötte ki a tesztet – derül ki az Oktatási Hivatal közleményéből.
Az Oktatási Hivatal (OH) szerint a magyar diákok kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak.
- A 4. évfolyamos mérésben részt vevő országok átlageredménye a matematikateszten 503 pont volt, a magyar diákok itt 520 pontot értek el.
- A 4.-esek természettudomány-tesztjén 494 pont volt a nemzetközi átlag, a magyar diákoké 524 pont. Ez szignifikánsan jobb a nemzetközi átlagnál, és statisztikai szempontból egyenértékű számos európai ország, egyebek között Dánia, Svédország, Németország, valamint az Egyesült Államok eredményével, írja az OH.
- A 8. évfolyamos mérésében részt vevő 44 ország átlageredménye a matematika és a természettudomány területén egyaránt 478 pont volt, a magyar 8. évfolyamosoké 506 pont.
- A 8. évfolyamon is 478 pont volt az átlag, ehhez képest a magyar 522 pontos természettudomány-eredmény ugyancsak jelentősen jobb a nemzetközi átlagnál. A magyar eredmények statisztikai szempontból egyenértékűek például Finnország, Ausztria, Svédország vagy Ausztrália teljesítményével – áll az OH közleményében.
A Hvg.hu cikke szerint azonban az Oktatási Hivatal közleménye csak a tükör fényes oldalát emeli ki. 2015 óta ugyanis mindkét vizsgált területen, mindkét évfolyamon romlott a magyar diákok teljesítménye, írja a portál. A nyolcadikosok például matekból és természettudományból is most érték el majdnem a legrosszabb pontszámot a mérés kezdete, 1995 óta. A 2011-es negatív csúccsal megegyező pontszámot értek el most természettudományból, és matekból pedig csak egy ponttal értek el most többet, mint a legrosszabb évben.
A 4. évfolyamos magyar diákok 11 százaléka van kiváló képességszinten matematikából, ami jobb a nemzetközi mediánnál. Eközben azonban a szingapúri gyerekek majdnem felének (49 százalék) a matematikaeredménye eléri vagy meghaladja a kiváló képességszint alsó határát, de Tajvan, Hongkong, vagy a Koreai Köztársaság és Japán is 32-40 százalékos értékekkel büszkélkedhet. Az európai országok közül Angliában 22 százalék, Litvániában 20 százalék ez az arány, de Írországban és Romániában is 16-16 százalék, Lengyelországban és Bulgáriában pedig 14 százalék. A 8. évfolyamon hasonló a helyzet: a magyar diákok 9 százaléka számít kiváló képességűnek matematikából, ami magasabb arány, mint a nemzetközi medián értéke (7 százalék).
Érdemes figyelni arra is, hogy az alacsony képességszinttel sem rendelkező magyar tanulók aránya mindkét évfolyamon nőtt az utóbbi években. 2023-ban pedig a magyar 4.-es diákok mintegy 11 százaléka és a 8.-os diákok 13 százaléka nem érte el azt a tudásszintet matematikából, amivel a munkaerőpiacra eséllyel léphetne be.
A PISA-hoz hasonlóan fontos megállapítása még a vizsgálatnak, hogy a magyar oktatási rendszer sereghajtó a diákok otthonról hozott hátrányainak kiegyenlítésében. A magas és az alacsony szocioökonómiai hátterű tanulók átlageredményei (571 és 440 pont) közötti különbség a részt vevő országok között hazánkban az egyik legnagyobb (131 pont).