A Délmagyar szerint felakasztotta magát egy diák az egyik szegedi általános iskolában
2024. december 4. – 10:08
frissítve
Több mentő és rendőrautó érkezett kedden napközben a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolához, miután a Délmagyar értesülései szerint egy felsős diák felakasztotta magát.
A lap úgy tudja, a diákra a gondnok talált rá az iskola mosdójában. A fiút mentők vitték el, állapotáról egyelőre semmit nem lehet tudni. Az iskolába járó tanulók szülei a sajtóból értesültek a történtekről, írja a Délmagyar.
Az egyik diák azt nyilatkozta a lapnak, hogy a fiú nemrég érkezett az iskolába, Kedden egy nyakba akasztható menzakártyát kért kölcsön az egyik lánytól, az értesülések szerint a fiú ezzel akasztotta fel magát.
Az esettel kapcsolatban a Szegeder után mi is megkerestük a rendőrséget, a mentőket, a Szegedi Tankerületi Központot és az iskolát. A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérdéseinkre azt mondta, nem nyilatkoznak az ügyről, azzal kapcsolatban hírzárlatot rendeltek el. Hasonló választ kaptunk a mentőktől, ők azt írták, hogy a rendőrség vizsgálja az esetet, jelenleg nem adhatnak ki több információt a történtekről.
Ha mégis választ kapnánk, beszámolunk róla.
Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.