Megerősítette Gyurcsány DK-s kihívója, hogy eljárás indult ellene, de szerinte valójában őt rabolták ki

2024. december 4. – 10:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Megpróbált két külföldi meglopni, melyet nem hagytam. Egy ijedt lakó értesítette a rendőrséget, akik kiérkezve bekísértek a Honvéd kórházba, hogy vért vegyenek. A véremben találtak csekély mennyiségű THC-t az alkohol mellett” – írta Abd El Rahim, a DK józsefvárosi elnöke lapunk megkeresésére.

A hatóság korábban arról adott tájékoztatást, hogy kedden hajnali fél 3-kor egy bejelentés érkezett hozzájuk arról, hogy „egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl, és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfivel szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, akik a 30 éves budapesti lakost kórházba vitték”.

Mint a politikus írja, „a híreszteléssel ellentétben az este lényege az volt, hogy kiraboltak”. Abd El Rahim lapunknak küldött válaszában azt írta, egy buliban volt két norvég turistánál, majd, amikor már eljött, akkor vette észre, hogy nincs meg sem az iPad-e, sem az AirPodsa. Ezután visszament a buli helyszínére, ott „azonban kopogásomra nem voltak hajlandóak ajtót nyitni a házibuli szervezői, két norvég fiatalember.”

„A tolvajok reakciója váltott ki belőlem hevesebb viselkedést, az az egyre erősebben kezdtem el dörömbölni az ajtón, mely hallatára egy ijed szomszéd kihívta a rendőröket, akik el is jártak az ügyemben.”

„Az esettel összefüggésben a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kábítószer birtoklása vétség, valamint garázdaság vétség gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.” – írta lapunknak a rendőrség. Abd El Rahim szerint „birtoklással nem, csak fogyasztással vádolják”, és „a kábítószerbirtoklás hamis vádja nem állja meg a helyét”, mert csak egyszer szívott bele a buliban egy olyan cigibe, amit többször kínáltak neki. Abd El Rahim továbbá azt írta lapunknak, feljelentést tett a külföldiekkel szemben, valamint panasszal fog élni „a rendőrség szabálytalan eljárásai miatt”.

Abd El Rahim hozzátette, a „propaganda csatornákon közölt hazugságokkal” szemben lépni fog, de úgy gondolja, „senki nem foglalkozna az ügyével”, ha nem indult volna Gyurcsány Ferenc ellen a DK elnöki posztjáért. Mint írta, „ezúton is szeretnék elnézést kérni azoktól, akik az eset láttán megijedhettek, abból fakadóan, hogy nem volt tudomásuk viselkedésem miértjeiről.”

Abd El Rahim Ali egyébként a hétvégén jelentette be, hogy kihívja Gyurcsány Ferencet a párt januári tisztújító kongresszusán. A Partizánnak adott interjújában arról is beszélt, hogy „ha Gyurcsány Ferenc marad, a DK megsemmisülhet 2026-ban”. A DK-t is megkérdeztük, mit gondol a képviselő ügyéről, amire azt írták:

„Mivel Abd El Rahim Ali ellen – a politikai tisztségével összefüggésben nem lévő ügyben – büntetőeljárás indult, ezért a DK szokásos eljárása szerint ilyenkor párton belüli etikai eljárást kellene indítani. Ebben a konkrét esetben viszont olyan politikus ellen indult nyomozás, aki a párt folyamatban lévő tisztújítási eljárásában a pártelnöki posztra adott be pályázatot.” Ezért, mint hozzátették, csak a tisztújítás után lesz etikai eljárás a politikus ellen, mert el akarják kerülni „a látszatát is annak, hogy egy elnökjelölt szabad induláshoz, jelölti kampányoláshoz való joga belső pártbeli etikai eljárás miatt sérüljön, vagy korlátozva legyen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!