Vásárhelyi buszháború: Márki-Zay szerint jó a kapitalizmus, spórol a város, de most mindenki perel

Legfontosabb

2024. december 3. – 10:23

Vásárhelyi buszháború: Márki-Zay szerint jó a kapitalizmus, spórol a város, de most mindenki perel
A Balaton Busz Bt. buszai Hódmezővásárhelyen 2024 októberében – Fotó: Hódmezővásárhely Város gyorshír szolgálata / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb feljelentéssel folytatódott október elején a hódmezővásárhelyi „buszháború”, amelynek két fő hadviselője a közösségi közlekedési szolgáltatást korábban ellátó Jovány Busz Kft. és egy viszonylag új szereplő, a veszprémi székhelyű Balaton Busz Bt. és annak alvállalkozója. Márki-Zay Péter polgármester örül a veszprémi cégnek, annak ellenére, hogy az szerinte Lázár Jánoshoz köthető, és nem is véletlenül került hirtelen Vásárhelyre.

Az önkormányzat a korábbi-korábbi szolgáltató Volánbusszal több perben is áll párhuzamosan. Az egyikben novemberben született ítélet első fokon, egy másikat már másodfokon is tárgyaltak. A nagy politikai és jogi csatározások ellenére a szolgáltatóváltásokat túlélte a közösségi közlekedés – legalábbis a helyi kormánypárti és önkormányzati sajtó is egyaránt pozitívan számol be róla.

„A kapitalizmusnál nincs fantasztikusabb rendszer, az a becsület, a tisztesség szinonimája”

– mondta a Szegedernek Márki-Zay Péter, a Csongrád-Csanád vármegyei Hódmezővásárhely polgármestere arról, hogy július végén nem a korábbi üzemeltető, a helyi Jovány Busz, hanem a Balaton Busz Bt. nyerte meg a város közösségi közlekedésére kiírt pályázatot. Ez váratlanul érhette a családi vállalkozásként működő Joványt, amely ezúttal a korábbinál magasabb áron kínálta a szolgáltatást.

„Az a versenyző, amelyik azt gondolja, hogy nem lesz verseny, felemeli az árat, így ő extraprofitra, mi pedig veszteségre teszünk szert. Ha van verseny, akkor ez nem jön be, mert akkor a legjobb nyer” – tette hozzá Márki-Zay. Igaz, ha nem emelik fel az árat, akkor is az új cég nyert volna, mivel ők az előző ciklusénál is olcsóbb ajánlatot nyújtottak be: így négy év alatt 100 millió forintot takarít meg a város a polgármester számításai alapján.

Márki-Zay szerint nem lehet véletlen a veszprémi cég hirtelen felbukkanása az ország másik felén, emögött Lázár János építési és közlekedési miniszter közvetett befolyását sejti. A Balaton Busz ugyanis – több más hasonló céggel együtt – partnere az állami Volánbusz Zrt.-nek.

A pályázat nyertese mással magyarázta a terjeszkedést. A cég a Szegedernek korábban azt válaszolta: Békés vármegyében, pontosabban a Csongrád-Csanádhoz közeli Orosházán is „vannak érdekeltségeik, tehát annyira nincs messze Hódmezővásárhely”.

Hiányzó vészjelzők

A Jovány Busz nem hagyta szó nélkül a vereséget, és az eredményhirdetés után rögtön csalással vádolta meg ellenfelét. Ezzel kapcsolatban kerestük még akkor Jovány Gyula ügyvezetőt, hogy mi alapján gondolják, hogy a győztes nem felelt meg a kiírásnak, és milyen jogi lépéseket terveznek az eredmény ellen. Végül október elején, az új szolgáltató indulásának napján érkezett válasz Joványtól, amelyben csatolva volt egy feljelentés a Balaton Busz, valamint annak alvállalkozója, a szegedi Signum Transfer Kft. ellen.

Jovány azt kifogásolta, hogy az egyik buszt külföldről hozták be és szeptemberben honosították, ezen eljárás keretében pedig tudomása szerint nem lehet beírni a „személyszállításra alkalmas” bejegyzést a jármű műszaki adatlapjára. Azt állítja, ehhez külön vizsga kell, ennek hiányában „bizonyára nem adja ki a hatóság az engedélyt”.

A helyi közlekedésért felelős önkormányzati cég, a HVSZ Zrt. vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta az önkormányzati fenntartású Hódpressnek, hogy „az összes engedély megvan, hiszen anélkül nem járultak volna hozzá az üzemkezdethez”.

A honosítási problémán kívül arra is hivatkozott Jovány Gyula, hogy egyes buszokon nincs leszállásjelző vagy vészjelző, amellyel szerinte a szolgáltató az utasok testi épségét veszélyezteti. Utóbbi állítást Márki-Zay túlzásnak nevezte, elmondása szerint a Jovány Busszal is voltak a fentiekhez hasonló problémák. „A versenytársak között régi hagyomány, hogy ilyenkor ellenőrzik és feljelentik egymást” – fogalmazott a politikus, aki nem számít arra, hogy felfüggesztik a cég engedélyét, mert „egy Lázár Jánoshoz köthető vállalkozás ellen” szerinte nem lépné meg ezt a kormányhivatal.

Értesüléseink szerint felfüggesztés valóban nem történt, ám a hivatal illetékes hatósága jogsértéseket állapított meg a vizsgálat során, ezért pénzbüntetést szabott ki, emellett elrendelte „a jogszerű állapot helyreállítását és a feltárt hibák okainak megszüntetését”.

Most már a kormánypárti sajtó is dicséri a rendszert

Mindezek ellenére a helyi közlekedés az új céggel majdnem zavartalanul elindult októberben. A helyi önkormányzati sajtóban arról lehetett olvasni, hogy többen nem fértek fel az egyik járatra az első napon. Az új szolgáltató emögött a rivális cég szabotázsakcióját sejtette: szerintük valakik autóval vittek embereket a megállóba, hogy sokan legyenek. Ez végül megoldódott: másnap reggel már két busz indult, ezeken összesen sem ültek többen huszonnégynél a Hódpress cikke szerint.

A polgármester úgy látja, bár „voltak kisebb problémák amíg az új sofőrök megtalálták a helyüket”, azóta az emberek „összességében hozzászoktak ehhez az új szolgáltatóhoz”. Egyébként nem történt nagy változás. „Ők azt a menetrendet, útvonalat, koncepciót használják, amit Jovány Gyula alkotott. Hirtelen a fideszes sajtó is megszerette, most már ők is azt mondják, hogy ez egy zseniális rendszer” – jegyezte meg Márki-Zay, utalva a Lázár János köreihez köthető Promenad24 Balaton Buszt dicsérő cikkére.

Hogy miért zseniális Jovány koncepciója, arra azt mondta a polgármester, hogy az a Volánbusz régi rendszerével ellentétben minden városrészt lefed. Emellett a buszokon – az évi párezer forintos városkártyával – ingyen lehet utazni, google-ös útvonaltervező is elérhető a járatokhoz, illetve alacsonypadlós buszok is vannak, még ha most kevesebb is.

Joványos helyi járatok találkoznak egy hódmezővásárhelyi buszmegállóban 2023 januárjában – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex
Joványos helyi járatok találkoznak egy hódmezővásárhelyi buszmegállóban 2023 januárjában – Fotó: Bálint András / Szegeder / Telex

„Előbb-utóbb azt szeretnénk, hogy akár mindegyik járaton alacsonypadlós busz legyen, de a mostani szolgáltatónak annyi nincs.” Bár ez visszalépés a korábbihoz képest, szerinte olyan szempontból mégis előrelépés történt, hogy „gyakorlatilag vadonatúj buszokkal indultak el itt”.

Végeláthatatlan pereskedés a Volánbusszal

Volt idő, amikor egyszerre két társaság buszai is jártak Hódmezővásárhelyen. 2021 előtt a Volánbusz jogelődje, a DAKK Zrt. volt a szolgáltató, rá egy évre már az állami cégnél jóval olcsóbb ajánlatot adott be a Jovány Busz, és meg is nyerte a kiírást. Az önkormányzat leszerződtette a céget, amelynek járműveire városkártya birtokában ingyen szállhattak fel a helyiek.

Ennek ellenére a Volánbusz járatai továbbra is menetrend szerint közlekedtek.

A város nem fizette ki a felesleges szolgáltatást, és kérte is, hogy állítsák le a buszokat. A vállalat nem tett így, ehelyett pert indított arra hivatkozva, hogy az önkormányzat nem bontotta fel rendesen a korábbi szerződésüket, amelyet bár írásban nem hosszabbítottak meg, szerintük jogilag az érvényben maradt.

A Volánbusz ezzel kapcsolatban lapunk kérdésére nemrég azt írta, nem volt más lehetőségük, mint folytatni a szolgáltatást, hiszen ellenkező esetben megszegték volna a szerződést. Ezt a városvezető másként látja. Korábban egy 2012-ben született törvényre hivatkozott, amely kimondja, hogy csak írásban lehet ilyen szerződést kötni, tehát ebben az esetben jogi értelemben az nem jött létre. A Szegedi Ítélőtábla a Volánbusz ezzel kapcsolatos keresetét elsőfokon már el is utasította.

Egy másik perben – amely a Volánbusz és a Közbeszerzési Döntőbizottság között zajlott, és ahol a város nem volt peres fél – szintén kimondták, hogy a 2019-ben kötött szerződések semmisek. A Volánbusz szerint ennek nincs jelentősége, mert a 2019. évi elszámolás már megtörtént, és nem képezi vita, sem per tárgyát. A bizottság azonban törvénysértőnek találta a Jovány Busszal kötött szerződést is. Így 7 millió forint bírságot kapott a város, amit további 5 millióval növeltek meg, mivel a jogsértés miatti állapot nem helyreállítható. A Kúria helybenhagyta a határozatot.

A Volánbusz eközben egy polgári perben az üresjáratok költségeit, összesen 300 millió forintot követel az önkormányzattól. Márki-Zay a Szegedernek azt mondta, „egy jogállamban teljesen elképzelhetetlen”, hogy ezt a pert ne a város nyerje, és a sejtése be is igazolódott: az elsőfokú bíróság nemrég kimondta, hogy az önkormányzatnak nem kell kifizetnie az üresjáratok költségeit. A városvezető arra számít, hogy másodfokon is így döntenek majd.

Egyébként egy korábbi – még jóval a Jovány Busz színre lépése előtt indult – perben is a város nyert első fokon, ám a másodfokú bíróság ott már a Volánbusz javára döntött, és fizetésre kötelezte az önkormányzatot.

A Volán akkor azért indított pert, mert drágábban végezte a szolgáltatást, mint ahogy az a pályázatban szerepelt, a város pedig nem akarta kifizetni a több tízmilliós többletköltséget. Márki-Zay szerint ez azért fordulhatott elő, mert Magyarországon „egészen sajátos módon” törvény rögzíti, hogy az állami buszos cégnek – függetlenül az üzleti döntéseitől – nem lehet vesztesége a szolgáltatáson. „Ezért is tértünk el a hagyományos volánbuszos szerződésektől. Mi a tisztességes versenyben hiszünk” – mondta korábban a polgármester.

A polgári perekkel párhuzamosan egy büntetőper is indult, miután Hódmezővásárhely hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a céggel szemben, de erről jelenleg többet nem tudni. A vásárhelyi közösségi közlekedéssel kapcsolatban kerestük az illetékes önkormányzati céget, a HVSZ-t, a jelenlegi szolgáltató Balaton Buszt, valamint annak alvállalkozóját, a Signum Transfer Kft.-t, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!