Szembement egymással két vonat Miskolc közelében

2024. december 2. – 12:37

Másolás

Vágólapra másolva

Engedély nélkül indult el a Miskolcról Hidasnémetire 9:42-től közlekedő személyvonat azután, hogy Ongán az utasok le- és felszálltak: a jelző ugyanis számára meghaladta a továbbhaladást. A mozdonyvezető az észlelés után azonnal, a váltókörzetben megállította a vonatot – írja a Mávinform.

Ezzel párhuzamosan a Hidasnémetiből Miskolcra tartó személyvonat (5315) az állomás előtt megállt, mert a biztosítóberendezés érzékelte a másik vonat közlekedését, így a jelzőkészüléket továbbhaladást tiltó jelzésre változtatta.

A két vonat 300 méterre, biztonságosan megállt egymástól, így az utasok nem voltak veszélynek kitéve.

A MÁV közlése szerint a hatósági helyszínelés ideje alatt a vonatközlekedés szünetel. Az utasokat Miskolc és Szikszó között pótlóbuszok szállítják. A pótlóbusz Felsőzsolca állomást nem érinti. A Miskolc-Hidasnémeti vonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő járatokra is számítani kell. A Miskolc és Hidasnémeti közötti menetrend szerinti Volánbusz-járatokon elfogadják az érvényes vasúti jegyeket is.

November elején is történt hasonló eset: akkor ugyanazon a vágányon haladt egymás felé két vonat Martonvásárnál, végül sikerült elkerülni az ütközést, de a MÁV vizsgálni kezdte az esetet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!