Kovács Gergely nem tartja kizártnak a koordinációt a Tisza Párttal

2024. december 2. – 23:33

Másolás

Vágólapra másolva

Kovács Gergely, az MKKP elnöke el tud képzelni bizonyos koordinációt a Tisza Párttal a 2026-os országgyűlési választásokon. Például úgy, hogy „5-10 helyen indulunk, ők ott nem, mi meg máshol nem”. De erről nem született még tagsági döntés, és a Tisza Párttal sem beszélt róla – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A párt egy korábbi Facebook-bejegyzésében azt írta, a jövő évi választásokon szeretnének mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítani, céljuk pedig az, hogy bejussanak a parlamentbe és frakciót alakítsanak.

A beszélgetésben szóba került a fővárosi közgyűlés is. Kovács Gergely szerint a legjobb döntés a fővárosban az lenne, ha Kiss Ambrust és Vitézy Dávidot is megszavaznák főpolgármester-helyettesnek. Nem lát más lehetőséget. Szerinte egy új választáson ugyanez az eredmény születne.

Budapestnek lassan két hónapja nincs főpolgármester-helyettese, ugyanis sem az alakuló ülésre, sem az első rendesre nem sikerült olyan jelöltet vagy jelölteket találni, aki átmenne egy közgyűlési szavazáson. Ennek oka, hogy Karácsony Gergely a korábbi helyettesei közül Kiss Ambrust szerette volna megtartani, de ezt a Tisza Párt nem támogatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!