Olcsó repjeggyel utazgató, vámmentes boltokra specializált tolvajok jelentek meg a budapesti reptéren
2024. november 24. – 16:41
Évente 15-16 millió utas fordul meg a Liszt Ferenc repülőtéren, ahol a rendőrök évente 500-600 bűncselekmény miatt intézkednek – mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság videójában Bráda Balázs alezredes, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság bűnügyi igazgatóhelyettese. A reptéri bűncselekmények túlnyomó többsége lopás. Egy időben nagyon ment a gépekre feladott csomagok fosztogatása, de mióta kötelező a testkamera használata a földi kiszolgáló személyzetnél, ez gyakorlatilag eltűnt. Van azonban helyette felfutóban egy újfajta bűncselekmény-típus: az utazó tolvajoké.
Ők olcsó fapados repjegyekkel utazgatnak Európán belül, és a repterek vámmentes boltjaiból lopnak, jellemzően kis méretű, de értékes árukat, például drága parfümöket vagy napszemüvegeket. Egy nap két-három reptéren is megfordulhatnak, végigmennek a tranzitban a boltokon, aztán már szállnak is fel a következő gépre. Bráda Balázs elmondása szerint a budapesti reptér annyira jól be van kamerázva, hogy az ilyen lopások felderítési aránya közel százszázalékos, valahol egy térfigyelő kamera felvételén mindig akad egy olyan pillanat, amiről be lehet azonosítani a tettest.