Kiutasították az országból az amerikai tanárt, aki évek óta tanított Budapesten

2024. november 21. – 05:00

Másolás

Vágólapra másolva

Egy budapesti középiskola amerikai tanárát kiutasította az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) annak ellenére, hogy a tanár 10 éve él Magyarországon – tudta meg a Telex.

Lapunk birtokába jutott egy levél, amit a középiskola igazgatója írt a szülőknek és a diákoknak. E szerint a kiutasított pedagógus körülményei rendezettek, van lakása, az iskola honlapja szerint évek óta tanárként dolgozik Budapesten. A levél alapján egy eljárási hiba miatt utasították vissza a tartózkodási engedélyének megújítását. Azt pontosan nem lehet tudni, hogy mi történt, az igazgató szerint a tanár és az iskola nem jó sorrendben adta be a szükséges dokumentumokat, így a kérelmet automatikusan visszadobták.

A tanárnak azonnali hatállyal el kellett hagynia az ország és az EU területét, és csak kérvényezni tudja a kitiltás visszavonását. Ha ez megtörténik, utána tudja ismét beadni a tartózkodási engedély iránti kérelmét. Az kiszámíthatatlan, hogy ez a procedúra mennyi időt vesz igénybe. Az iskola vezetése úgy számol, hogy a tanárt 3 héttől akár 2 hónapig tartó időszakra is nélkülözniük kell. Az iskola addig kénytelen megoldani a helyettesítést, ahol lehet, próbálnak szakszerű helyettesítésről gondoskodni.

Az igazgató szerint ez a procedúra „teljességgel értelmetlen és értelmezhetetlen”. „Az, hogy a tanár úr 10 éve Magyarországon tanít, a magyar állam és társadalom számára kiemelten fontos közfeladatot lát el egy hiányterületen, büntetlen előéletű, diplomás tanár, rendezett háttérrel és megélhetéssel, láthatóan nem szempont. Igyekezni fogunk mindent elkövetni, minden követ megmozgatni azért, hogy a tanár úr mihamarabb újra munkába állhasson, hisz munkája, személye kiemelten fontos a közösségünk, diákjaink számára” – írja a levél végén az igazgató.

Az ügy miatt megkerestük az iskola igazgatóját, az érintett tanárt és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot is. Az igazgató, mivel folyamatban lévő ügyről van szó, nem szeretett volna nyilatkozni. Az érintett tanár cikkünk megjelenéséig nem reagált a levelünkre. Az idegenrendészet viszont részletesen válaszolt, de csak általánosságban, a konkrét ügyről nem árultak el információkat.

A válaszuk alapján az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon vannak a legszigorúbb idegenrendészeti szabályok. Általánosságban elmondható, hogy azoknak a kérelmét utasítják el, akiknek a beadványa nem megalapozott, vagy akik a jogszabályban meghatározott feltételeket nem tudják igazolni. „E körben mérlegelésnek nincs helye. A kiutasítás területi hatályát az uniós joggal összhangban a nemzeti jogszabály határozza meg.”

Ezek alapján ha egy külföldi állampolgárnak megszűnik a tartózkodási jogosultsága, akkor haladéktalanul el kell hagynia az országot.

„Az idegenrendészeti hatóság mindenkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el. A döntéssel szemben igénybe vehető rendes és rendkívüli jogorvoslati lehetőségeket a jogszabályok és az egyes ügyekben hozott döntések is nevesítik” – írta válaszában az OIF.

A kiutasítás időtartamának meghatározásakor minden körülményt figyelembe vesz a hatóság, mint írják, „minden ügy egyedi elbírálás alá esik”.

Ha a kiutasítással valaki nem ért egyet, akkor „a hatályos jogszabályokban foglaltak alapján, a jogszabályi kereteken belül kérelmezhet – akár ismételten is – tartózkodásra jogosító engedélyt”.

Ha ön hasonló helyzetben van, vagy ismer olyat, aki régóta él és dolgozik Magyarországon, de mégis kiutasították az országból, írjon nekünk az ugyelet@telex.hu emailcímre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!