Akár 10 centi hó is hullhat pénteken, de nem az egész országban

2024. november 20. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök reggel többfelé fog fagyni, majd napközben többórás napsütés várható, élénk, erős lesz a nyugatias szél. A délután második felében nyugat felől egyre többfelé beborul az ég, de jelentős csapadék estig még nem várható. Kora délután 2-9 fok közötti maximumokat mérhetünk, majd késő délutántól nyugat felől elkezd beborulni az ég, és éjjel mediterrán ciklon érkezik.

Az Időkép cikke szerint még mindig van bizonytalanság, de a számítógépes modellek nagy része azt a forgatókönyvet tartja legvalószínűbbnek, hogy a ciklon középpontja hazánk déli-délkeleti része fölött vonul át, ezért pénteken

az ország északi részén hó hullhat, míg délen az eső lesz a jellemző.

Forrás: Időkép
Forrás: Időkép

Az átmeneti zónában, hozzávetőlegesen a Berettyóújfalu-Szolnok-Dunaújváros-Siófok képzeletbeli vonal 30-70 km széles sávjában vegyesen hullhat majd eső, havas eső, hó.

Északon-északkeleten akár 10, a hegyekben 10 centit meghaladó friss hóréteg is kialakulhat.

A ciklon hátoldalán a Dunántúlon viharossá fokozódhat az északnyugati szél, így a Bakonyban hófúvás sem kizárt péntek délután. Péntek estére a ciklon kelet-északkelet felé elhagyja hazánkat, kiderül az ég, így szombat hajnalban a vastagabb hóval borított, szélcsendes tájakon -10 fokig is lehűlhet a levegő.

A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton általában többórás napsütésre számíthatunk, de helyenként hózápor is előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. Hajnalban a hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, a nappali csúcsérték -1 és +7 fok között valószínű. Vasárnap a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, de főként északkeleten tartósan borult, ködös, párás tájak is lehetnek. Számottevő csapadékra kicsi az esély. A délies szél több helyen megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalban -6 és 0 fok, napközben 4-11 fok várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!