Az erdészek nem szeretik a tarvágást, de ha elkezdenek tiltakozni, úgy járnának, mint az SZFE

Az erdőket gazdálkodási kényszerben kell kezelni. A megállapítás erdészektől ered, akik persze legfeljebb egymás között beszélnek erről. Az erdészektől nyereséges gazdálkodást vár el az állam, miközben a munkákat a tervekben leírtak szerint kell elvégezniük és alig van szabad mozgásterük. Egy olvasói levél kérdéseire kerestünk választ, de leginkább újabb kérdéseket találtunk.

Elsőként azt, hogy bár szeretjük és féltjük az erdőt, de vajon ismerjük is? A fák jelentősége egyre nő. Bár már nem feltétlenül a lobogó tűznél melegedünk, és nem kizárólag fával építkezünk, ezek a csodálatos élőlények létfontosságú részei környezetünknek, jövőnk is egyre inkább függ a föld erdeitől. A fák az érzelmeket is fel tudják korbácsolni, egy-egy parkért, fasorért vagy akár egyetlen példányért is képesek vagyunk már küzdeni – egészen addig, míg utunkba nem áll.

Hogy mit jelent a gazdálkodási kényszer? Az erdészetek feladata az üzemtervekben előírt, ütemezett fakitermelések végrehajtása. Ez a munka összetett, amit laikusoknak, megfelelő információk nélkül, néha nehéz elfogadniuk. Bizonyos területek, például a természetvédelmi területek kivételével, az állam elvárja az erdőgazdaságoktól a nyereséges gazdálkodást, a tűzifaigény kielégítését, vagy többek között bizonyos mértékű épületfa-szükséglet biztosítását. Vagyis legyen nyereséges, szolgáljon – és védjen is.

A felfokozott érzelmek miatt a laikusok által erdőnek hitt gazdasági ültetvények kitermelése körül is áll a bál. Ezek egykorú, egyfajú egyedekből álló faközösségek. Lényegében olyanok, mint egy kukoricaföld, a termést megfelelő, kifejlett állapotban egyszerre kell rajtuk betakarítani.

Igaz ugyan, hogy míg a kukorica egy év alatt betakarítható, addig az ültetvényeknek több évtizedre van szükségük. De az erdész szakma értelme nemcsak a fák megőrzése, hanem az erdők megújítása is: az, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségben és minőségben fa.

Az talán belátható, hogy az erdészek és a környezetvédők is tisztelik az erdőt, sokszor mégis homlokegyenest más nézőpontot vallanak, és utóbbiak sokszor az erdészeket hibáztatják az erdőben végzett munkákért. Egy soproni fiatalembert is megdöbbentett, amikor kirándulása során szembesült egy erdőrészlet tarvágásával, és különösen annak gépesített megoldásával.

Levélben tette fel kérdéseit az erdőt kezelő Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt.-nek és a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóságnak. Utóbbi mint területileg illetékes természetvédelmi kezelő meg is írta válaszában, hogy a TAEG Zrt. jogszerűen, engedélyek és érvényes erdőterv birtokában és azok szabályozása szerint végezte fakitermelést. Itt akár véget is érhetne a történet, de mivel az erdőgazdaság nem válaszolt a levélre, íróját viszont valóban érdekelte a magyarázat, kérdéseit a Telexhez is elküldte.

Nemszeretem tarvágás

A TAEG Zrt. belső szabályzata szerint a névtelen, vagy fantázianéven írt levelekkel nem foglalkoznak, nekünk viszont válaszoltak. De míg a magyarázatukra vártunk, szakértők segítségével merültünk el a fakitermelés fogalmainak tisztázásában.

Rögtön itt van a tarvágás, amiről laikusként azt gondolhatnánk, hogy egy területnek az utolsó élő fa kivágásáig tartó lepusztítását jelenti. A szakirodalom szerint a tarvágás valójában az erdőfelújítás leghatékonyabb módja. A tarvágás és az erdőirtás között pedig az a különbség, hogy tarvágásnál a kivágott fák gyökereit a talajban hagyják és talajkötési funkciót adnak neki, az irtásnál viszont a gyökereket is kiássák.

A tarvágást régen a gazdaságosság miatt alkalmazták, elsősorban politikai nyomásra, mesélte egyik szakértőnk, egy nyugdíjas erdész. Szerinte az erdőgazdaságokat belekényszerítették a gazdálkodásba, és a fejüket vették, ha nem voltak eléggé nyereségesek. Az erdészek úgy próbálták ezért kímélni az erdőt, hogy gépállomásokat, gépszervizeket üzemeltettek, csemetekertekkel foglalkoztak, amivel a kertészeti gyümölcs- és díszfatermelés alapanyagát adták. A 90-es években azonban az erdészetekben is végbement a rendszerváltás: a mellékbevételeket korlátozták, a gépállomásokat eladatták. Sőt, rávették a gazdaságokat arra, hogy a munkabértömeg csökkentése érdekében inkább vállalkozókkal dolgoztassanak az erdőn, építsék le a saját dolgozóikat.

„Az erdészek nem szeretik a tarvágást, de ha most mindegyik el kezdene tiltakozni, úgy járnának, mint az SZFE” – mondta.

Szakmán belül sokan vallják: ha a politika nem kényszerítené rá az erdőgazdaságokat a nyereségérdekeltségre, akkor jobb gazdái lehetnének a magyar erdőknek. De elvárás, hogy mindenáron termeljék meg a tűzifaszükségletet, sőt az építésekhez szükséges faanyag egy előírt részét is.

Át kell írni a nótát is

A Telexnél landolt levél írójával bejártuk azt az erdőrészletet is, ahol a TAEG Zrt. egy domboldalnyi fát vágott ki. A sáros, halottnak tűnő táj tényleg nem szép látvány. Nagyrészt fenyők álltak itt, a TAEG szerint a luc nagy aránya indokolta itt a tarvágást, amit egyrészt az erdőterv alapján hajtottak végre, másrészt a klímaváltozás is indokolta, amely egyre súlyosabban érinti a lucfenyőket. A soproni fenyveserdők aljában kezdetű nótát lassan ideje lesz átírni, mert nem lesznek fenyvesek. Egyre magasabbra kerül a tűlevelűek élőhelyének határa, márpedig a luc a hegyvidék fája, ahol bőséges a csapadék és a hőmérséklet ritkán emelkedik huszonöt fok fölé.

A forró és száraz nyári hónapok legyengítik a fákat, túl sok nedvességet veszítenek és nem tudnak ellenállni a kórokozóknak. Éppen úgy működik ez, mint az emberek immunrendszere. A szomjas, meggyengült fának sem ereje, sem elég nedvessége nincs ahhoz, hogy gyantát termelve védekezzen a szú ellen. A rovarok aprók, de sokan vannak, és viszonylag rövid idő alatt képesek nagy területen is visszafordíthatatlan károkat okozni. Kívülről csak annyit látni, hogy elszíneződnek a tűlevelek, majd néhány hét alatt le is hullanak. Akkor a fa már menthetetlen. Ha a fenyvesben nyilvánvaló a szúfertőzés, egészségi fakitermelést kell végezni, mondta az egyik megkeresett szakember, mert máshogy már nem is lehetne megállítani a fertőzés további terjedését.

Lánctalpasok kontra vonszolás

Erdőjáró levélírónknak leginkább a fakitermelés módjával volt problémája. A TAEG nagy gépekkel vonult fel a domboldalra. A legtöbb megkérdezett környezetvédő szerint az ilyen kitermelés nagyon kártékony. A 21 tonnás járművek súlya tömöríti a talajt, megsérti a micéliumhálót, holott annak épsége elengedhetetlen tényezője a fák egészségének és életben maradásának. A talaj aprózódik és az aszályos időben ez is növeli a károkat. A gépek ráadásul elpusztítják a természetes erdei ösvényeket.

A gyakorlat mégis az, hogy hatalmas gépek végzik el a nehéz munkát, de az erdészet szerint ez nem is baj, mert a meredek terepen egyébként is jobban boldogul a gép, és még a vonszolásos technológiából eredő talajkárosodást is elkerülik így. A soproni hegyvidéken amúgy már embert vagy alvállalkozót sem lehetne találni a kíméletesebb, hagyományos feladatra, aki csak teheti, Ausztriában dolgozik.

Az erdészet válasza szerint a soproni irtás felújítása során hektáronként 10 ezer, főleg bükk, csemetét ültetnek el, vörösfenyővel és hegyi juhar fafajokkal kiegészítve, vagyis az új erdő klímatűrőbb lesz. Az ültetést tavasszal kezdik meg. A tóban és környékén élő kétéltűeknek, köztük a védett foltos szalamandráknak átmenetileg kell csak most más téli szállást keresniük.

Párbeszéd kellene és információ

Nyomozásunknak több nagy tanulsága is volt. Egyrészt kiderült, mennyire más nézőpontot képviselnek a környezetvédők és az erdész szakma. De az is kiderült, hogy utóbbi is megosztott. Többen is szívesen beszéltek és leveleztek velünk az erdőkezelés fontosságáról, a termelés és pótlás szakmai jelentőségéről, de egyikük sem vállalt vitát, nyilvános állásfoglalást, vagy a nevét. Pedig logikus érveket hoztak fel, pró és kontra is. Van tudásuk, elkötelezettek, az erdők pedig a klímaváltozás frontvonalában állnak.

De ma Magyarországon, ahogy minden mást is, az erdőkezelést is áthatja a politika. „Ha a politika végre nem bevételi forrásnak tekintené az erdőket, hanem létünk alapjának, és minél több erdőt telepítene az emberiség jövőjének érdekében, akkor beszélhetnénk fenntartható erdőgazdálkodásról” – fogalmazott az egyik megkérdezett forrásunk.