Hónapok óta nincs gáz egy soproni bérházban, és még hetekig nem is lesz

2024. október 28. – 09:01

Hónapok óta nincs gáz egy soproni bérházban, és még hetekig nem is lesz
A soproni bérház, a Pejacsevich-palota udvara – Fotó: Nagy Márta/Telex
Nagy Márta
Nagy Márta
Soproni tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Tizennégy bérlakásban élő soproni maradt gázszolgáltatás nélkül, amikor egy augusztusi vasárnap este szivárgás miatt a szolgáltató lezárta a főcsapot. Az önkormányzat villanyrezsókkal és villanykályhákkal átmeneti megoldást ugyan kínált a családoknak, de még hetekig tarthat, míg újra helyreáll a rend. Az udvar háborús képet mutat, a vezetékeket ki kell cserélni.

Szabálytalanságokat és hiányosságokat, de leginkább elöregedett vezetékeket talált az a cég a soproni Petőfi tér 5. szám alatti házban, amit az önkormányzat, illetve cége, a Sopron Holding Zrt. megbízott a gázszolgáltatás helyreállításának munkájával.

A ház lakói elmondták, augusztus 18-án, vasárnap este már csaknem tíz óra volt, amikor rendőrök, tűzoltók jelentek meg a ház udvarán. Kiderült, hogy a hátsó részben erős gázszagot érzett egy lakó, és felhívta a segélyhívót. A műszerek kimutatták a gázt, így a szolgáltató el is zárta a főcsapot. Azóta minden lakásban leszerelték még a gázórákat is. A lakók azt hitték, néhány nap, esetleg egy-két hét múlva helyreáll a rend, de nem ez történt.

A tizennégy bérlakást ellátó vezetékrendszer feltárása során nemcsak elöregedett rendszert találtak, hanem több szabálytalanságot és hiányosságot is.

A házban idősek és fiatalok egyaránt laknak, köztük egy hétgyermekes család is, ahol három generáció él két szobában. Számukra igencsak kevésnek bizonyult a segítségül kapott rezsó, de szereztek egy villanytűzhelyt. Amikor ugyanis kiderült, hogy hónapokig nem lesz gáz – így meleg víz és fűtés sem – az önkormányzat felmérte az igényeket, és ezek alapján elektromos fűtőtesteket, olajkályhákat és kétlapos villanyrezsókat osztottak ki a házban. Vannak lakások, ahol működik még a cserépkályha is, így elméletileg a ház felkészülten várja a telet. Bár azt egyelőre nem tudják, ki fogja fizetni a villanyszámlát.

A kivitelező cég szerint még hetekig eltart a munka. A lakók azt nem értik, miért csak néhány munkást látni az udvar lövészárkokhoz hasonló gödreiben, úgy sejtik, emiatt halad lassan a helyreállítás. A vállalkozás szakembere viszont állítja, a munka jellege miatt nem tudnak gyorsabban haladni, s ez így lenne akkor is, ha kétszer ennyien lennének a Petőfi téri ház udvarában. Az viszont valószínűleg jó hír a lakóknak, hogy a cég elintézi a gázórák visszahelyezését. Ők fognak egyeztetni a szolgáltatóval és minden egyes bérlővel, így legalább a helyreállításnak ez a része reményeik szerint gyorsan és zökkenőmentesen megy majd.

Egyébként a ház nagyon érdekes ingatlana Sopronnak. Az országban másodikként felépített kőszínházával átellenben álló épületet a soproniak ma is Pejacsevich-palotának ismerik, pedig igencsak messzire került már a nemesi, pláne főnemesi fényességtől. 1786-ban már biztosan állt az épület, akkor került verőczei gróf Pejachevich Károly tulajdonába. A ház különlegessége, hogy József nádor és felesége vendégeskedett itt 1800-1801-ben, és itt lakott az utolsó magyar király 1893–1896 között. A huszadik században aztán kisebb-nagyobb lakásokat alakítottak ki a belső udvart övező két szárnyban. Az épület ma is az önkormányzaté.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!