Tűz miatt kellett elhagyniuk a vendégeknek egy budapesti szállodát

2024. október 27. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Kisebb tűz miatt ideiglenesen el kellett hagyniuk a vendégeknek egy szállodát Budapest V. kerületében – közölte honlapján a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Azt írták, az Apáczai Csere János utcában álló hotel konyhájában egy fatüzelésű kemence miatt keletkezett nagyobb füst. Kiss Ádám, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, átvizsgálták és kiszellőztették az épületet. A szállodát 383-an hagyták el ideiglenesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!