Meghalt Dózsa Imre Kossuth-díjas táncművész, balettmester

2024. október 26. – 16:48

Meghalt Dózsa Imre Kossuth-díjas táncművész, balettmester
Jézus szerepében Fodor Antal A próba c. koreográfiájában (1982) – Fotó: Operaház / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

83 éves korában meghalt Dózsa Imre Kossuth- és Liszt-díjas táncművész, balettmester, balettigazgató és pedagógus, egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze – írja Facebookon megosztott közös közleményében az Operaház és a Magyar Nemzeti Balett.

Felidézték, hogy Dózsa Imre az Állami Balettintézet elvégzése után 18 évesen, a Bihari nótája című előadásban debütált társulati tagként az Operaház balettegyüttesében. Partnere későbbi felesége, Szumrák Vera volt. 1963-tól visszavonulásáig az együttes magántáncosa volt. Dózsa 1969–1974 között a Svéd Királyi Balett szólistája, 1975–1980 között a berlini Deutsche Oper és a londoni Festival Ballet vendégszólistája volt.

Visszaemlékezésében az Operaház azt írta, hogy Dózsa Imre „igazi danseur noble, vagyis hercegi alkat volt, aki a klasszikus repertoár mellett a kortárs koreográfiákban is jeleskedett”. Emlékezetes alakításai közül többet is kiemeltek: a Diótörő herceg, Desiré (Csipkerózsika), Siegfried (A hattyúk tava), Albrecht (Giselle), Basil (Don Quijote), Colas (A rosszul őrzött lány), A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin és a Spartacus címszerepe.

Dózsa 1983–1984-ben a balettegyüttes igazgatója volt, 2011-től haláláig a Magyar Nemzeti Balett gyakorlat- és próbavezető balettmestereként tevékenykedett. Ő volt az Állami Balettintézet első olyan igazgatója, aki maga is ott végzett. 1979-ben, még aktív táncosként nevezték ki az intézet vezetőjévé. Közel két évtizeden át oktatott és vezette az időközben főiskolai rangra emelkedő intézményt. Nevéhez köthető többek között a Magyar Táncművészeti Főiskola Mexikói úti campusának kialakítása is. Emellett külföldön is sokat tevékenykedett.

Munkáját több fontos kitüntetéssel is elismerték: átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést és a Magyar Táncművészek Szövetségének életműdíját, a közönség pedig beválasztotta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé. A Magyar Nemzeti Balett 80. születésnapját 2021-ben gálaműsorral ünnepelte az Erkel Színházban. Ebből az alkalomból jelent meg portrékötete A tánc a korlátait legyőzni képes ember művészete címmel, Major Rita tollából az Opera gondozásában. Dózsa Imrét a Magyar Állami Operaház és a Magyar Táncművészeti Egyetem saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek – közölte az Operaház.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!