Jámbor András pluszjogokat kérne az önkormányzatoknak a dohányboltok miatt

2024. október 25. – 07:12

Másolás

Vágólapra másolva

Arra kérte a belügyminisztert a Budapest 6-os körzetében megválasztott Jámbor András, hogy dolgozzon ki törvénymódosítást, mely lehetővé tenné az önkormányzatok számára a dohányboltok nyitvatartási idejének szabályozását – írja a 444.hu a határozati javaslatról.

Jámbor szeretné, ha a közterület-felügyelők a dohányboltok területén is felléphetnének, amire a Szikra Mozgalom képviselője szerint azért van szükség, mert az emberek sokszor italoznak és drogoznak a dohányboltok előtt, ám erre az önkormányzatoknak nincs ráhatásuk.

Jámbor kitért arra, hogy 2023-ban a Józsefvárosi Önkormányzat 134 olyan esetről számolt be, ahol italboltoknál közterületi alkoholfogyasztás miatt volt szükség intézkedésre. Emellett problémás a droghasználat is. „A dohányboltok környékén megvalósuló droghasználat vidéken még súlyosabb, és összefügg a szociális helyzettel. E problémák kezelése érdekében szükséges a dohányboltok nyitvatartásának önkormányzati szintű szabályozása, valamint a boltok területén a hatósági intézkedés lehetőségének megteremtése” – írta Jámbor, aki pluszkompetenciákat szeretne az önkormányzatoknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!