Generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki a kormány

2024. október 25. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

Generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium, írja az MTI. Az új miniszteri biztos, Kardosné Gyurkó Katalin feladata lesz többek között „a generációk közötti együttműködést segítő igények, javaslatok koordinálása”, valamint a „generációs igények összehangolása”, és „társadalmi programok kidolgozása” is. A minisztérium közleménye szerint „tevékenysége egyszerre érinti a családügy, a demográfia, a civil szervezetek, az oktatás és a kultúra területét”.

Kardosné korábban a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) főtitkára, majd elnöke volt, munkáját több állami kitüntetéssel díjazták. A szervezet elnökeként Kardosné 2018-ban a NOE-díjat Novák Katalinnak adta „a családokért, kiemelten a nagycsaládokért végzett rendkívüli, áldozatos munkájáért”.

A kegyelmi botrány után nyilvánosan állt ki a volt köztársasági elnök mellett, bár a posztot később törölte. Kardosné idén a Fidesz polgármesterjelöltjeként indult Érden, miután a helyi Fidesz-taggyűlés „elsöprő többséggel támogatta” ebben. Az újdonsült miniszteri biztos végül alulmaradt a várost 2019 óta vezető, ellenzéki Csőzik Lászlóval szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!